Megint alakítanak a Petőfi TV-n, Kálomista Gábor fia a csatorna főszerkesztője

2024. március 27. – 15:34

Másolás

Vágólapra másolva

„Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája” – derül ki az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) közleményéből. A csatorna vasárnaptól jelentkezik az új műsorstruktúrával – mondta el Kálomista László, a Petőfi TV főszerkesztője az M1-nek.

Az MTVA-nál korábban is megforduló Kálomista László a producerként ismert, Kálomista Gábor, a Megafilm tulajdonosának fia. A Megafilm több műsort (Tündérkert, A helység kalapácsa, Egynyári kaland, Tóth János) is gyártott korábban a közmédiának, és szintén ez a gyártócég állt többek között az Elk*urtuk mögött. Kálomista László volt az írója korábban A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című kisfilmnek.

Az M2 Petőfi TV megújulása a közlemény szerint összhangban zajlik a Petőfi Rádióéval, illetve annak újragondolásával. A rádióban tavaly szeptemberben voltak tömeges leépítések, kirúgták a reggeli és délutáni műsorok stábját és felmondtak a zenei szerkesztőnek, Borcsik Attilának, azaz DJ Izilnek is. Ezután több műsor is eltűnt az MTVA műsoráról, a rádió pedig bejelentette, hogy kizárólag magyar zene sugárzására áll át. Az egykor szebb napokat is megélt, nagy kulturális jelentőségű Petőfi Rádió új igazgatója Dominik Zsolt egy interjúban arról beszélt, hogy „a rádió nagyon elment a pop irányba”, az új felállás pedig ezen változtatna.

A Petőfi TV műsorai többször gazdát cseréltek az utóbbi időben. Korábban, 2022 szeptemberétől a Demeter Szilárdhoz köthető Petőfi Media Group (PMG) gyártotta a csatorna műsorait, aztán az MTVA 2023 májusában szerződést bontott Demeterékkel. A PMG-től ezután az IKO Kft. vette át a műsorok készítését.

A mostani közlemény úgy fogalmaz, az átalakulás és így a csatorna kiemelt célja, hogy „napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.” A közlemény szerint a rádió átalakulása óta már többezer hangfelvételt kapott „az új, valamint a széles körben még nem ismert előadóktól”, az ő útjuk egyengetésében segítene be mostantól a Petőfi TV is.

Kálomista László az M1-nek arról beszélt, hogy a rádió átalakítása nagy siker volt. Ezzel szemben az NMHH rádiós hallgatottságméréséből kiderül, hogy a váltás előttinél is kevesebb napi hallgatója van jelenleg a rádiónak. 2023 második negyedévében 667 ezer napi hallgatót ért el a csatorna, ez a váltás utáni időszakban, tavaly november és idén január között 637 ezerre csökkent. Ugyanebben az időszakban a rádió napi hallgatottsága 75 ezer volt.

Az új műsorok olyan műsorvezetőkkel indulnak, akik az utóbbi hónapokban érkeztek a Petőfi TV-hez, vagy a Petőfi Rádióhoz. Köztük van például Mák Kata vagy Szani Roland is, akik a Petőfi Rádió legutóbbi átalakítása után jöttek a rádióhoz.

Az új műsorstruktúrában a 21 órakor kezdődő Esti Kornél című műsort zenés kívánságműsor követi majd Mit kíván címmel. Szombat esténként 20 órától jön a Házibuli című zenés műsor. Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!