Puskás Petit is kipróbálják Balázsék Vadon Jani helyett

2024. január 16. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

Musimbe Dávid Dennis humorista, Kovácsovics Fruzsina énekesnő (egyik nagy sikerű slágere volt például Fluor Tomival a Pingvintánc), valamint Svraka-Gévai Juli, a Rádió 1 szerkesztője is beült már Vadon Jani helyére a műsorvezető-casting során, noha a szerkesztő akkor is többször bekerült már a mikrofon mögé, amikor Vadon még a csatornánál dolgozott.

Rákóczi Feri Facebook-sztorija szerint szerdán Puskás Peti, a The Biebers alapítója ül be hozzájuk a stúdióba reggel hattól. A műsorvezető-zenész ősszel lett apa, kisfiának anyja Dallos Bogi énekesnő. Puskás Peti korábban az After podcast vendége is volt, akkor beszélt arról is, hogy miért vállalta el annak idején a Való Világ műsorvezetését, és hogyan próbálja megváltoztatni a valóságshow-ról kialakult eddigi képet.

A Rádió1 két műsorvezetője mellől 15 év közös munka után szállt ki társuk, Vadon János, aki a hírt még decemberben jelentette be, az ünnepek miatt viszont csak január nyolcadikán ült be a stúdióba először nélküle Rákóczi Feri és Sebestyén Balázs. Az első, Vadon nélkül telt adásukról itt írtunk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!