Figyelj, a Jani mikrofonját miért kapcsoltad be? – így indult az első Balázsék Vadon Jani nélkül

2024. január 8. – 06:56

Másolás

Vágólapra másolva

„Tényleg arra vártál, hogy bejön?” – kérdezte Rákóczi Feri az első, Vadon Jani nélkül induló Balázsékban műsorvezetőtársát, Sebestyén Balázst hétfőn, aki először rávágta, hogy volt egy ilyen érzése, de persze aztán jobban belegondolva tudta, hogy nem, mert hát ha Vadon eldönt valamit, akkor az bizony el van döntve, ezt megtanulták mellette az elmúlt 15 évben – ez utóbbit már Rákóczi Feri tette hozzá.

Helló, Jani, gyere, be van kapcsolva a mikrofonod!

A Rádió1 két műsorvezetője mellől 15 év közös munka után szállt ki társuk, Vadon János, aki a hírt még decemberben jelentette be, az ünnepek miatt viszont csak január nyolcadikán ült be a stúdióba először nélküle Rákóczi Feri és Sebestyén Balázs. A két műsorvezetőre tapintható szomorúság ült rá, és jól jelzi, hogy a helyzet mennyire szokatlan számukra, hogy Rákóczi egyszer csak odaszólt Sebestyénnek valami olyat, hogy „figyelj, a Jani mikrofonját miért kapcsoltad be?” Tizenöt év automatizmusa van a kezükben, állapították meg ekkor, „helló, Jani, gyere, be van kapcsolva a mikrofonod”, fűzte még hozzá Rákóczi, úgy félig viccesen.

„Kell idő még, erről még úgyis fogunk beszélni. Olyan ez, mint egy gyászfolyamat, persze, megyünk tovább, csináljuk, de ez egy búcsú, egy lassú folyamat. A műsornak egy része az elment, úgy döntött, távozott, megyünk tovább, ezt a helyzetet nekünk is szokni kell. Tudjuk, hogy nagyon sok hallgatónak vagyunk fontosak, de nekünk is át kell állni, hangolódni az újfajta felállásra, ez egy hosszabb folyamat” – mondták az adásban.

Beszéltek arról, hogy miután Vadon bejelentette a döntését nekik (ez még jóval december 11. előtt történhetett meg), akkor próbálták egy darabig maradásra bírni, de „látszott, hogy ő ezt annyira elhatározta, ez nem egy pillanat döntése volt. Már egy ideje benne volt ebben a sztoriban.” Sebestyén Balázs amúgy utoljára december 24-én, Rákóczi szilveszterkor beszélt korábbi műsorvezetőtársával.

Olyan ez, mint amikor elveszted egy végtagodat, talált újabb hasonlatot Vadon hiányára Rákóczi, mire Sebestyén a fantomfájdalmat kapcsolta ide. „Ezt úgy hívják, amikor nincs már lábad, de még viszket. Itt vagyunk ketten, és ránézel ara a székre, és ott van, és üres, ez egy nagyon nehéz felállás ebben a formában.”

A folytatásról azt mondták, hogy keresgélni fognak, nőket is meghallgatnak majd, a céljuk pedig, hogy valaki olyat találjanak Vadon helyére, akivel jól érzik magukat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!