Semmi por, több zöld, tisztább mosdók, de brutális árak az idei Szigeten

Legfontosabb

2023. augusztus 11. – 13:23

Semmi por, több zöld, tisztább mosdók, de brutális árak az idei Szigeten
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Elkezdődött az idei Sziget Fesztivál, ami előtt egy rakás fontos kérdésünk volt a tavalyi esemény után. Meddig lehet még emelni az árakat? Eléri-e a 2000 forintos lélektani határt a sör ára? Lesz-e annyi por, mint tavaly?

Az első nap után bátran ki lehet jelenteni, hogy por szinte egyáltalán nincs, cserébe sokkal zöldebb a fesztivál, mint tavaly. Az árak viszont brutálisak, bár jó kérdés, hogy ez az egész iparág hibája, vagy csak az átlag magyar életszínvonal kezdett el durván leszakadni ismét a nyugatitól. A 7500 forintos gírosztálért cserébe viszont legalább eltűntek a mobil vécék, és sokkal higiénikusabbnak tűnik a fesztivál. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat és érdekességeket az idei Szigetről.

Bejutás és kijutás

A Sziget első napján mindig nagyon macerás a bejutás, hiszen a napijegyesek mellett ilyenkor váltják be a jegyüket a bérletesek is. Évek óta az a rafinált technika, hogy a H-híd felől kell érkezni gyalog vagy taxival, mert ott mindig kisebb a sor. Ennek a trükközésnek idén vége, senkit nem engednek be a H-hídra, így a taxi is a K-hídnál rakott ki minket (a Rákóczi tértől 6800 forint volt az út). Emiatt érdemes mindenkinek minimum jó harminc perccel korábban érkeznie a Szigetre, mert előfordulhat, hogy ha olyan idősávban érkezünk meg, akkor sorba kell állni. Viszont már a sorban állásnál vannak vízpermetezők, és annyira bevitték a Szigetre a beengedést, hogy senkinek sem kell az imbolygó K-hídon várnia, hogy sorra kerüljön.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ez igaz a taxidrosztra is, amit már tavaly is teljesen kivittek a Szigetről, és idén az Auchan irányából jönnek a taxik. Ezzel a Sziget megoldotta azt, hogy kevésbé terheljék autóforgalommal a Hajógyárit, és a tömeg se torlódjon fel veszélyes módon. A Sziget idén több taxiszolgáltatóval is szerződésben áll, vagyis valószínűleg még könnyebb idén fuvart szerezni, mint tavaly, de nekünk ShareNow-autót is sikerült egészen közel találnunk a Szigethez.

Árak

A Hungaroring és a Balaton után a Sziget az emberek harmadik legkedvencebb helye, ha az árakon kell csámcsogni. Ez valahol érthető, mert egyszerűen a magyar életszínvonalhoz képest kezd megfizethetetlenné válni a fesztivál. Egy repohár 800 forintba kerül, ebből 400 forint a betétdíj és 400 a használati díj, de csak 400 forintot adnak vissza, ha becseréljük, és mindössze két darabot lehet egyszerre. Azt gyorsan szögezzük le, hogy

800 forintot fizettetni azért, hogy megihassuk azt az italt, amiért szintén fizetni kell, hogy aztán a pohárdíjnak a felét kapjuk csak vissza, nem más, mint színtiszta, pofátlan lehúzás, és az egész repoharas bohóckodás abszolút mélypontja Magyarországon.

Egy korsó sör egyébként 1690 forint, egy dobozos Dreher pedig már 1890, ami ijesztően közel van a 2000 forintos lélektani határhoz. Találkoztam olyan gyerekes ismerőssel, aki nagy büszkén mondta, hogy ez az egyetlen napja, amikor végre bulizhat a Szigeten, de alig fél órával később teljesen letörve jött vissza, hogy sztornó az egész program, mert nem fog 3000 forintot fizetni egy vodka-szódáért.

A felesek (4 cl) 2300 és 2600 forint között vannak, a nagyfröccs 1790, a hosszúlépés 1190, a házmester viszont már 2790. Azt ismét sajnálattal konstatáltuk, hogy a sportfröccsöt továbbra sem ismerik a Szigeten, nincs kiírva az ártáblára, a pultosok egy része pedig azt sem tudja, mi az. Pedig mindössze 4 deci szódáról és egy deci borról van szó. Az egyliteres pezsgő 6900 forint, aki pedig long drinket vagy koktélt szeretne, annak 2990-től 6590 forintig kell fizetnie egy italért. A félliteres üdítők egységesen 1190-be kerülnek, egy 0,25-ös Red Bull 1590-be, de az ásványvíz is 990 forint.

De ez még mind semmi az ételekhez képest. Nem fogjuk az összes opciót felsorolni, mert tényleg bőven van választék a Szigeten (még indonéz konyha is!), csak tényleg elkeserítő látni, hogy mit kapunk mennyiért. A közel 11 ezer fős Sziget Family nemzetközi szigetes Facebook-csoportban már most rengeteg panaszkodó külföldit látni (bár ezek a bejegyzések egy idő után eltűntek, cserébe több olyat is láttam, hogy a szervezők kérték, nevezzék meg az adott helyeket, és kimennek ellenőrizni), akik megdöbbentek azon, hogy ilyen árak mellé milyen minőségű ételt kapnak.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Tavaly a por miatt ugyan sokkal durvább volt a hangulat a kajákkal kapcsolatban, de hiába próbálja építeni a Sziget minden évben a gasztronómiai imidzsét, egy Blaha Lujza téri gírosztálért valószínűleg még egy hollandnak vagy olasznak is fáj kifizetni 7500 forintot. Ahogy öt darab rántott hagymakarikáért is durvának tűnik a 4000 forint, és folytathatnám a végtelenségig a 6000 forintos hamburgertől a 4500 forintos nutellás óriáspalacsintáig.

Éppen ezért találta ki a Sziget idén a budget food kategóriát, vagyis hogy minden helynek kötelező egységesen 2500 forintért is ételt kínálnia. Erről hamarosan lesz külön anyagunk a Telexen, de nagyon látványos, hogy a többi rendesebb kajához képest ez olyan alacsony ár, amiért nem nagyon lehet mást kapni, mint egy adag sült krumplit, tojásos burritót, hot dogot, lángost vagy sajtos makarónit. Ezekkel inkább túlélni lehet, mintsem jóllakni, arról a depresszív érzésről nem is beszélve, hogy egy kisebb koncert jegyárát költöttük el héjában sült krumplira és egy csepp majonézre.

Helyszínek

2022 egészen döbbenetes volt a Szigeten, ugyanis az extrém nyári szárazság miatt rettenetes állapotban volt a Hajógyári. A növényzet teljesen eltűnt vagy kiégett, és annyira szállt a por, mintha a Burning Man fesztiválon lettünk volna, vagy a Mad Max forgatásán. Az idei nyár ebből a szempontból sokkal hálásabb, még múlt héten is heves esőzések voltak mindenhol, és ez meg is látszik a helyszínen. Egyszerűen jó érzés volt úgy először kiérni a Hajógyárira, hogy szép zöld a fű mindenhol, sehol semmi por (se sár egyelőre!), és tényleg úgy néz ki a környezet, hogy az ember nem gondolkodik el azon, hogy a sok retek és dzsuva miatt még a sült krumpliját is megmossa a csapnál.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az külön jót tett, hogy ismét átrendezték a helyszíneket, a Sziget sokkal tágabbnak, szellősebbnek, emberközelibbnek tűnik, mint általában. Ebben mondjuk valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy a tavalyi többnapos telt házakhoz képest mintha jóval kevesebben lennének idén, több freedome-os (régebben A38 Sátor) koncert is félházzal dübörgött, ami még a Sziget első napján is meglepőnek hat, pláne az esti órákban.

Higiénia

A Sziget árai mellett a higiénia még visszatérő kritika a fesztivállal kapcsolatban, de idéntől ezt a sztereotípiát bizony el kell engednie mindenkinek. A mobil vécék helyére mobil vizesblokkok kerültek, amelyek kifejezetten tiszták, rendezettek, és még vécépapír is van. Az egyedüli probléma, hogy a Foals-koncert végén állítólag csőtörés miatt le kellett zárni ezeket, én pedig két sör után már-már a könnyeimmel küszködve rohangáltam ide-oda, amíg találtam egy olyat, ami nem volt átmenetileg zárva. Végül nem találtam, és így elsőre úgy tűnik, hogy a toitoimentességért cserébe szebb, jobb és tisztább, de valamivel kevesebb mosdót kaptak az emberek.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az már csak egy ilyen vicces furcsaság, hogy egyébként vannak mobil vécék a Szigeten, de azokat az ott dolgozóknak tartják fent. Pont az említett Foals-koncerten röhögcséltünk azon, hogy a végig a színpadot vevő egyik kamera rendszeresen olyan szögből vette a zenekart, hogy a kép oldalán rendre bevillant két darab világítóan kék mobil vécé a nagyszínpad rendezői jobbjának a tövében.

Tanácsok sátrazóknak

Idén a Telex két újságírója kisátrazott a Szigetre, és onnan tudósítanak a fesztiválról, így kaptunk tőlünk pár tippet azoknak is, akik nem csak fél napokra mennek ki a Szigetre:

  • A szigetes Aldi az egyetlen mentsvár a brutális kajaárak ellen, de itt sem lehet igazán olcsón kaját vásárolni. Reggel alig van sor, később viszont tömegek állnak itt mindig.
  • Péntek reggel még volt meleg víz a tusolóknál, és még kis polcokat is raktak a zuhanyzóba, hogy lehessen azokra pakolni. Ahogy a szigetes Aldiba, úgy a zuhanyzókhoz is reggel 10 előtt érdemes menni, ha el akarjuk kerülni a tömeget.
  • 
Nagyon sok a kuka a Szigeten, de rengeteg a szelektív hulladékgyűjtő, sőt, komposztkuka is van.
  • Vannak különböző pontok a Szigeten, ahol szabadon fel lehet tölteni a palackunkat vízzel, és a beengedésnél sem vették el tőlünk az üdítőnket.
  • A Szigeten is lehet zajvédő füldugót venni, de jóval drágább, mint ha kint vásárolnánk egy patikában.
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!