Henry Cavill nem lesz többet Superman

Henry Cavill nem lesz többet Superman
Forrás: Warner Bros
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Nem tér vissza Supermanként (és Clark Kentként) Henry Cavill – ezt maga a színész írta ki az Instagramjára.

Cavill találkozott James Gunn-nal és Peter Safrannal, azaz a DC filmuniverzum két új fejesével, akik közölték vele a hírt, hogy miután októberben bejelentette, hogy visszatér a szuperhősként, nincsen már szükség rá.A döntés azért különösen érdekes, mert a nemrég bemutatott Black Adamban is felbukkant Cavill Supermanként, és októberben ő maga jelentette be – ahogy a posztjában írja, a stúdió kérésére –, hogy megint magára veszi az S-betűt.

Cavill a 2013-as Az acélember óta alakított a szuperhőst. Közben a Netflix Vaják-sorozatában is főszerepet kapott, feltehetőleg a szuperhősös visszatérése miatt azonban onnan vissza kellett lépnie, a helyét Liam Hemsworth veszi át a negyedik évadtól.

Cavill azt írja a posztjában, hogy nem a legkönnyebb bejelentenie a hírt, de ilyen az élet, hogy történnek hasonló őrségváltások.

James Gunn – aki többek között a Galaxis őrzői Marvel-trilógia írója-rendezője is, és jelenleg a DC megosztott ura – közben bejelentette, hogy egy új Superman-filmen dolgozik, ami a szuperhős fiatalkorában játszódna. Gunn azt is megírta Twitteren, hogy nagyon izgatott az új DC-filmek miatt, amikről majd 2023 elején tud többet bejelenteni. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Gunn és Safran meg fogják bolygatni a készülő DC-filmeket, a legfrissebb információ az, hogy jelenlegi formájában nem készül el a Wonder Woman harmadik része.

A DC-univerzumba tartoznak a Zack Snyder-féle szuperhősfilmek, az Öngyilkos osztag, az Aquaman, és a nagyon sok problémával terhelt Villám is, ami Ezra Miller ámokfutása ellenére jövőre mozikba fog kerülni. A cégnél többször is volt vezetőváltás az utóbbi években, Gunn és Safran nevét októberben jelentették be hivatalosan.

(Hollywood Reporter)

Csatlakozz a csoportunkhoz!