A szupersztárság ajtaja előtt állt, de inkább odaszart

2022. június 28. – 22:51

A szupersztárság ajtaja előtt állt, de inkább odaszart
Ezra Miller a 2018-as tokiói Comic-Conon – Fotó: Alessandro Di Ciommo / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ezra Miller a Legendás állatok-filmekben és a DC szuperhősfilmjeiben is visszatérő szereplő volt, nemsokára érkezett volna az első blockbuster, aminek abszolút főszereplője. Idén viszont mintha eltört volna benne valami: Hawaiin többször ráhívták a rendőröket, menekülni kezdett a hatóságok elől, majd több szülő is azzal vádolta meg, hogy befolyásolta a gendersemleges gyerekeiket. Tehetséges színész, aktivista, zenész, most pedig egy kiismerhetetlen, másokat veszélyeztető szökevény lett Millerből.

„Olyan, mintha valami kór és sorvadás nőne az emberekben, mintha egyre betegebbek lennének, van valami a társadalomban, valami a pszichológiai felépítésünkben. Nem vagyunk egészek”

– mondta Ezra Miller egy interjúban, amit színésztársa, Kate Bosworth készített vele az Interview magazinnak. Miller akkor tizennyolc éves volt, és túl volt életének meghatározó filmszerepén (Beszélnünk kell Kevinről), de még messze volt attól, hogy egy több filmen átívelő szuperhős-saga egyik sakkfigurája legyen, vagy, mondjuk, a Harry Potter-univerzumban is rendszeresen felbukkanjon.

A kettő között viszont Miller megváltozott. Vannak színészek, akik néha elszabadulnak, és kimozdulnak a kényelmes röppályájukról, Ezra Miller a 2020-as években viszont nemhogy elszabadult, hanem egy pokoli halálgépezet lett, amivel el akarja pusztítani a saját karrierjét, miközben ártatlan emberek, sokszor gyerekek életét is megkeseríti.

Az évtizedet azzal kezdte, hogy egy izlandi kocsmában fojtogatott és földre vitt egy másik vendéget, a jelenlegi legfrissebb hír vele kapcsolatban pedig az, hogy egy olyan házban lakik, ahol csecsemők mindenféle felügyelet nélkül éles lőszert szopogathatnak, miközben géppuskák között játszanak mérhetetlen mennyiségű kannabisz mellett. Miller néha olyan, mintha filmes karrierje nem is lenne, csak önpusztító üzemmódja – miközben a jelek szerint rég elkészült a Flash című szuperhősfilm, a DC következő zászlóshajójának szánt blockbustere, amiben ő játssza a főszerepet. De hogy vajon látni fogjuk-e bármikor, az legalább akkora kérdés, mint hogy egészen pontosan miben van Miller, és hogyan jutott el idáig.

Ki ez a fickó?

Ezra Matthew Miller 1992-ben született, ő a legfiatalabb a két testvére mellett. Később maga is úgy emlékezett a gyerekkorára, hogy jómódban nőtt fel, New Jersey-ben, bár a családnak volt egy lakása Manhattanben is. Édesanyja táncművész, édesapja pedig a könyviparban felső vezető: egy ideig a Hyperion Books vezérigazgató-helyettese volt, később a Workman Publishingnál dolgozott. Miller gyerekkorában dadogott, ezért operaénekesnek tanították. Az első fontosabb szerepe is egy operaház színpadán volt, nyolcéves korában szerepelt Philip Glass Fehér holló című operájában. A premier után még két évadig volt a New York-i Metropolitan Opera kórusának tagja.

Hogy pontosan hogyan és miként került bele aztán a szórakoztatóiparba, arról nemigen tudni semmit, de egyszerre két remek lehetősége is volt a kétezres évek végén: egyrészt David Duchovny fiát alakította egy ötrészes történetszálban a Kaliforgia című HBO-sorozatban, másrészt pedig megkapta a főszerepet az addig elismert rövidfilmeket készítő Antonio Campos Afterschool című drámájában. Az Afterschool volt az első filmszerepe, és a karakterének jellemzői már itt olyanok voltak, amikhez Miller később is vonzódott színészként: egy magának való, morózus, folyton erőszakos netes videókat néző tinédzsert alakít, aki szemtanúja lesz két iskolatársa halálának, és megkérik, hogy készítsen róluk egy in memoriam montázst. Az Afterschool bemutatója után, tizenhat évesen Ezra Miller otthagyta a középiskolát, hogy a színészetre tudjon összpontosítani – ezt a döntését később azzal indokolta, hogy Beethoven megjelent álmában.

Antonio Campos amerikai-brazil rendező és Ezra Miller, Addison Timlin és Jeremy White pózol az Afterschool című film apropóján a 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, 2008. május 18-án – Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP
Antonio Campos amerikai-brazil rendező és Ezra Miller, Addison Timlin és Jeremy White pózol az Afterschool című film apropóján a 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, 2008. május 18-án – Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP

A nagyobb áttörés 2011-ben történt Miller szakmai életében: szerepelt az Eufória-alkotó Sam Levinson első filmjében, az Another Happy Dayben olyan színészek mellett, mint Ellen Burstyn vagy Ellen Barkin, és megkapta a címszerepet a Beszélnünk kell Kevinről című drámában, Tilda Swinton és John C. Reilly mellett. Miller alakította a tinédzser Kevint, a problémás fiút, aki több iskolatársával is végez egy íjjal – mint később kiderült, ezt az íjat a színész megtartotta magának. Az alkotói folyamatának fontos része volt, hogy a saját édesanyjával nem beszélt a munkálatok közben, mondván, az empatikus és szeretetteljes kapcsolatuk ártott volna a filmnek.

Az egy évvel későbbi Egy különc srác feljegyzései forgatásán megtörtént az első találkozása az igazságszolgáltatással: a film forgatása alatt a rendőrök lekapcsoltak egy autót, amiben Miller utazott. Egy óriási zacskó füvet szorongatva. A színész megúszta egy figyelmeztetéssel és egy minimális bírsággal, a büntetés okai között felsorolták a rendzavaró viselkedést is, bár nem derült ki pontosan, hogy ez mit is jelent. Miller később egy interjúban elmondta, nincs mit szégyellnie azon, hogy füvezik, egy ártalmatlan növényről van szó.

Miller mással kapcsolatban sem maradt csendben: támogatta az Occupy-mozgalmat, a Greenpeace-szel együttműködve az olvadó jégsapkákra hívta fel a figyelmet az Északi-sarkvidéken, beszélt a mentális betegségekkel kapcsolatos viszonyáról, és arról, hogy nagyon sok mindent nem tudott kezelni, amikor tinikorában a filmek miatt hirtelen nagy figyelem irányult rá. 2013-ban előbújt, és queerként határozta meg magát. Az Out Magazine-nak nyilatkozva azt mondta, hogy „Nagyon is szerelmes vagyok senki konkrétba” (I am very much in love with no one in particular). A Sons of an Illustrious Father nevű zenekara ekkoriban adta ki az első lemezét, és hivatalosan, 2015-ben a DC őt választotta ki a képregényhős Flash, azaz Villám szerepére. Ő Barry Allen, aki a nevéhez híven villámsebességgel tud közlekedni, de ehhez alkalmazkodva az anyagcseréje is legalább ilyen gyors.

A Villám először a Batman Superman ellen című filmben bukkant fel, majd ugyanabban az évben egy pillanatra feltűnt az első Öngyilkos osztagban is, azután egy évre rá Az Igazság Ligája egyik tagjaként is szerepelt. Az utóbbi, hányatott forgatású és sorsú filmben ő egy abszolút pozitívum, ahogy egy kicsit dilis, figyelemzavaros, és a többi, istenséghez hasonlító hős között teljesen kívülállónak tűnő Allent játssza. Ezzel párhuzamosan Millert megtalálta egy másik blockbuster-sorozat: ő alakíthatta a Legendás állatok és megfigyelésükben Dumbledore unokaöccsét. (Van ennél elátkozottabb modern kori filmsorozat? Egy film, ami J. K. Rowling tollából született, valamint Ezra Miller és Johnny Depp játszik benne.)

Ezra Miller mint Villám – Fotó: Atlas Entertainment / DC Comics / AFP
Ezra Miller mint Villám – Fotó: Atlas Entertainment / DC Comics / AFP

Miller a szuperhősfilmek miatt az a kaliberű színész lett, aki sűrűn felbukkan a legnagyobb közönségfilmes találkozón, a Comic-Conon. 2016-ban még csak egy Rihanna-számot zongorázott el egy szállodában a közönség előtt, 2017-ben viszont mindenféle figyelmeztetés nélkül megcsókolt egy ismeretlent, amikor arról kérdezgették, hogy vajon a Villám be tud-e rúgni, és egy rajongó viccből felvetette, hogy megszagolhatja-e a színész száját.

2018-ban Miller már nem queerként, hanem nembinárisként határozta meg magát. „Nem azonosítom magam férfiként. Nem azonosítom magam nőként. Alig azonosítom magam emberi lényként” – mondja a Rolling Stone-nak adott interjújában, amiből többek között az is kiderül, hogy megtartotta Kevin gyilkos íját, és hogy maximálisan támogatja az emberek fegyvertartási jogait. Miller innentől kezdve gendersemleges személyes névmásokat használ. A Playboy magazinban pedig így szerepel a fotósorozatában.

2020-ban viszont megtört a siker és elismerés sorozata. A közösségi médiában elkezdett keringeni egy felvétel, amin feltételezhetően Ezra Miller látható. A felvétel egy izlandi kávézóban, a Prikið Kaffihúsban készült, ahol egy Millernek tűnő figura azt kérdezi egy nőtől, hogy szeretne-e verekedni. A szótlan nő láthatóan viccből felteszi védekező pózba az ökleit, a férfi erre a nyakánál fogva a földre viszi, miközben a felvételt készítő ismeretlen azt hajtogatja, hogy „bro, bro”. Később kiderült, hogy valóban Miller volt az, az esetet pedig az előzte meg, hogy a színészt a kelleténél erőszakosabb rajongók vették körbe. A feldúlt színészt a Prikið Kaffihús személyzete kikísérte az utcára, a videón látható nő nem emelt panaszt, a rendőrség nem vizsgálódott. A felvételt ennek a cikknek a végén meg lehet nézni.

Vagy a koronavírus, vagy a hatékony ügynökök és sajtósok miatt, vagy bármilyen ismeretlen okból, de a 2020-as izlandi eset után Miller nem adott sok hírt magáról. Egészen idén januárig, amikor valamilyen ismeretlen okból az Instagramján üzent az észak-karolinai Beulaville városában élő Ku Klux Klan-tagoknak, méghozzá azt, hogy öljék meg magukat, mert ha nem teszik, ő öli meg őket. Mindezt a Villám-szerephez kötődő szerelésben tette, a videóban pedig többször is hangoztatta, hogy bohócnak tartják ugyan, de ez nem vicc. Az amerikai sajtó semmilyen kapcsolatot nem talált a nagyjából 1200 lakosú kisváros és a klán között. A videót Miller később törölte.

2022 tavaszán aztán beindult a Miller-úthenger, és az év talán legbizarrabb színészhíreit sikerült produkálnia. Márciusban letartóztatták Hawaii szigetén, amikor összeverekedett egy karaokebár vendégeivel – mint később kiderült, az idegesítette, ahogy a Shallow című dalt énekelték a Csillag születikből. Millert pár száz dolláros óvadék fejében szabadlábra engedték, az óvadékot egy házaspár fizette ki, amellyel a színész egy hostelben ismerkedett meg.

Pár nappal később ez a házaspár távoltartási végzést kért Ezra Miller ellen. A kérelem indoklásában az szerepelt, hogy a színész, miután visszatért a karaokebárból, betört a szobájukba, azt üvöltötte, hogy megöli a férfit és „a ringyó feleségét”, majd ellopta a feleség útlevelét és a férj pénztárcáját. A helyi bíró jóváhagyta a távoltartást egy hónapra.

Ez már a DC-nek is feltűnt. Hivatalosan nem erősítettek meg semmit ugyan, de stúdióközeli forrásokból a Rolling Stone arról értesült, hogy egy időre leállítottak minden olyan projektet, amiben Miller szerepel. A Villám készítése már önmagában egy kutyakomédia volt, többször váltottak rendezőt az előkészületek során, a premiert még a botrányok előtt eltolták 2023-ra. Hirtelen kérdéses lett az is, hogy a filmet valaha látni fogjuk-e, hiszen egy ringyó feleségekről ordítozó sztárt – illetve olyat, aki megdob egy nőt egy kerti székkel, amikor az arra kéri, távozzon a háza elől – nem biztos, hogy olyan könnyű lesz eladni. Pedig akkor még az igazán zűrös részek hátravoltak.

A legnagyobb zűr hamar meg is érkezett: bírósági papírokból kiderült, hogy a 18 éves, őslakos származású Gibson Iron Eyes szülei azzal vádolják Millert, hogy a gyereküket 12 éves kora óta negatívan befolyásolja, drogokat ad neki, egy alkalommal pedig megpróbált egy ágyban aludni vele. A színész és Gibson a törzsi területeket visszakövetelő LandBack tüntetésen találkoztak 2016-ban, a bírósági papírok szerint Miller egy évre rá már elreptette a gyereket az egyik Legendás állatok-film londoni premierjére. Gibson 2018-ban interjút készített Miller zenekarával, még másik keresztnévvel (Tokata), ugyanis ő is nembináris.

A szülők állítása szerint a gyerekük Miller unszolására hagyta ott a középiskolát, és költözött a színésszel egy vermonti ranchre, ahol, amikor meglátogatták, nem volt nála semmilyen, személyazonosságát igazoló dokumentum. Egy bírósági végzés szerint Miller nem mehet Tokata közelébe, de a gyerek Instagram-oldalán több videóban is szerepelnek együtt. Gibson reagált a szülők vádjaira, transzfóbnak nevezte őket, és megköszönte Ezra Millernek, hogy életének egy különösen nehéz időszakában mellette állt. A gyerek súlyos érzelmi manipulációval vádolta meg a szüleit. Miller és Gibson eltűntek, a bíróság nem tudta átadni neki a végzést, mert egyszerűen nem találták őket.

Miller a 2019-es Met-gálán – Fotó: Angela Weiss / AFP
Miller a 2019-es Met-gálán – Fotó: Angela Weiss / AFP

Feltehetőleg az egyre nagyobbra dagadó botrány miatt előjöttek korábbi esetek is. Kiderült, hogy Hawaiin a helyi rendőrséget legalább tíz alkalommal riasztották a viselkedése miatt. Egy szintén Vermontban élő család bejelentette, hogy Ezra Miller terrorizálta őket a saját otthonukban, a részletek pedig annyira eszementek, hogy akár igazak is lehetnek.

Miller egy ismerős ismerősét látogatta meg, amikor a felső szomszéd család is csatlakozott a beszélgetéshez. Amikor az anya azt mondta, hogy „a törzsével” utazott nemrég, Miller kiborult, és azzal vádolta meg, hogy egy másik kultúra kifejezését használja. A goth stílus szerint öltöző családanyától azt kérdezte, hogy meg akarja-e inni az ő vérét. Amikor Miller egy adott ponton arról beszélt, hogy egy népszerű amerikai társasjátéknak rasztafariánus alapjai vannak, majd a társaság egyik tagja azt kérte, hogy fejtse ki ezt jobban, a színész újra kiborult, szétnyitotta a kabátját, és tisztán látszott, hogy fegyver van nála, és golyóálló mellényt visel. Miller aztán a család 11 éves, szintén nembináris gyerekéről beszélt úgy, hogy életének egy adott pontjában majd el fogja hagyni a szüleit, és rájön, hogy egy felsőbbrendű lény. A felnőttek szerint kitágult pupillájú Miller később bocsánatot kért, de többször is visszatért a házba, egy alkalommal cowboynak öltözve. A színész többször is kellemetlen jelenetet okozott azzal, hogy megölelte a gyereket, majd később azt ígérte neki, hogy segíthet a vermonti farmján a lovakat gondozni. A Gibson-ügy kirobbanása után nem látták többet.

Ez a bizonyos vermonti farm nem először bukkan fel a történetekben, és nem is utoljára. Júniusban a Rolling Stone jól értesült forrásokból megtudta, hogy a színész egy 25 éves anyukával, és annak 1–5 éves korú gyerekeivel lakik együtt egy 38 hektáros telken. Az újság úgy tudja, hogy a nő egy bántalmazó extől menekült el Hawaiiról (a bántalmazás vádját bírósági papírok is alátámasztják), Miller pedig fizette a repülőjegyét, és menedéket adott neki. Az újság birtokába jutott egy videófelvétel a házban uralkodó állapotokról: a gyerekek gépfegyverek, puskák és pisztolyok között játszanak, a telken marihuánát termesztenek, egy egyéves gyereknek pedig a szájából kellett kivenni egy éles lőszert, amivel játszott. Vermont államban engedélyköteles a kannabisz termesztése, és az állami hatóságok szerint Miller nincsen a jóváhagyott termesztők listáján.

Jelenleg valahol itt tart Ezra Miller ámokfutása. Ritkán történik ilyesmi, hogy valaki a hatalmas sztárság küszöbén, a kritikai elismerések gyűrűjében, egy valószínűleg pénzügyileg sikeres szuperhősfilm főszereplőjeként ilyen hatékonysággal szabotálná a saját karrierjét, renoméját, és úgy általában a körülötte levő emberek életét. A legbizarrabb az egészben, hogy Millert ezek szerint nem állítja meg senki. Nincsenek aggódó rokonok, rettegő producerek, magukat szétizguló ügynökök és PR-osok. Senki nem tudja őt irányítani vagy kontrollálni. A kérdés már csak az, megállítani tudja-e bárki.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!