Kanye West Tucker Carlson műsorában: A White Lives Matter pólók viccesek és csak az igazságot állítják

2022. október 7. – 16:10

Másolás

Vágólapra másolva

Miután a hét elején a fél világot megbotránkoztatta Kanye West (alias Ye alias Yeezy) rapper-divattervező azzal, hogy a párizsi divathéten „White Lives Matter” („A fehér életek számítanak”) feliratú pólókban vonultak végig a kifutón a fekete bőrű modelljei, pénteken az amerikai Fox New csatorna Orbán-rajongó sztárműsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak volt a vendége. A műsorban elmondta: a pólókat viccesnek tartja, és nem érti a felháborodást, mert azokon csak az igazság van – írja a CNN.

A felirat a pólók hátán szerepelt, elől II. János Pál pápa fotója volt látható. A szlogen, amit a szélsőjobboldali, fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok szoktak használni – válaszul a feketéket célzó túlzott rendőri agresszió ellen fellépő Black Lives Matter („A fekete életek számítanak”) mozgalom jelmondatára –, sokaknál kiverte a biztosítékot, pár nappal később az Adidas is bejelentette, hogy felülvizsgálják majdnem tízéves együttműködésüket a tervezővel.

Candace Owens jobboldali influenszer és Kanye West a párizsi divatbemutatón október 3-án Forrás: Candence Owens Twitter oldala
Candace Owens jobboldali influenszer és Kanye West a párizsi divatbemutatón október 3-án Forrás: Candence Owens Twitter oldala

West most Tucker műsorában azt mondta, azért tette a pólókra a feliratot, mert „ez egy egyértelmű tény”.

„Azért írtam rá a pólókra, hogy a fehér életek számítanak, mert ez az igazság” – magyarázta.

A rapper felelevenített egy üzenetváltást is az apjával (ezt az Instagram oldalán is megosztotta), amiben a rapper azt írta, „Szerintem vicces volt. Neked mi tetszett benne?”, mire az apja azt válaszolta, „Az hogy egy fekete ember mondta ki a nyilvánvalót”.

Arra a kérdésre, hogy szerinte miért lett botrány a pólókból West azt válaszolta: „Azért, mert ugyanazok az emberek, akik megfosztottak minket az identitásunktól, és színként bélyegeztek meg minket, megmondták nekünk, mit jelent feketének lenni”.

Tucker Carlson az Egyesült Államok egyik legnagyobb befolyású műsorvezetője. Műsorát, a Tucker Carlson Tonightot naponta átlagosan hárommillióan nézik. Korábban rengetegen bírálták rasszista megnyilvánulásai (mint például az „Amerikát bemocskoló bevándorlók”), és a Black Lives Matter-mozgalom elleni uszításai miatt.

Neve Magyarországon is ismert, az amerikai műsorvezető többször járt már az országban, sőt, dokumentumfilmet is készített Magyarország és Soros György gigászi küzdelméről is „Magyarország vs. Soros: Harc a civilizációért” címmel. Carlson több alkalommal találkozott Orbán Viktorral (és interjút is készített vele), műsorában rendszeresen nyilatkozik Szijjártó Péter is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!