Új hobbit kezdett keresni magának Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, mert, ahogy írja, a jelenlegit, ami a hivatása, tehát a polgármesterkedés, most „igencsak korlátozottan” gyakorolhatja. Ezzel azt írta körül, hogy jelenleg letartóztatásban van egy több kerületet érintő korrupciós ügyben, és úgy néz ki, hogy ez október 4-ig még így is lesz.
De visszatérve az új hobbihoz: a polgármester egy kis napernyőt készített, ami a posztjához mellékelt képen már a kerületében, a Pasaréti téren található aprócska, Aranka néni és Béla bácsi nevű szobornak ad árnyékot.
A polgármester azt írta, bármilyen egyszerűnek is tűnik egy ilyen napernyő elkészítése, „idebent ez közel 2-3 óra”. Azt is elárulta, hogy a fültisztító pálcákat műanyag zacskóval hegesztette össze, a legnehezebb folyamat pedig „a körömcsipesszel történő kivágás” volt. A polgármester szerint alkotásának szimbolikus jelentősége is van. „Ez a napernyő talán nemcsak a budaiak egymás iránti szolidaritását szimbolizálja, hanem azt, hogy csak akkor lehetünk erős közösség, ha valóban figyelünk egymásra” – írta.
Munkatársai még azt is megmutatták, hogy érkezett meg az alkotás. Így:

A kis szobor annak a házaspárnak állít emléket, akik a Pasaréti téren árultak virágot hosszú éveken át. Patz Bélát és feleségét a környéken élők mind ismerték. Haláluk után egy kerületi Facebook-csoport szerette volna megőrizni a házaspár emlékét, Őrsi Gergely polgármestert is bevonták a tervbe, így született meg az emlékmű.
Őrsi azért került letartóztatásba, mert a gyanú szerint kenőpénzt fogadott el parkfenntartási és közétkeztetési cégektől. Szerinte egy vagy több sarokba szorított ember szavára alapozott történetre hivatkozva tartóztatták le.
Őrsi egyébként a börtönben is megkapja a képviselő-testületi anyagokat, megjegyzéseket írhat azokhoz, sőt, módosítást vagy saját előterjesztést is írhat, tehát a régi hobbiját sem kell teljesen hanyagolnia.