Mi nem kérdezhettünk a kormányinfón, de szerencsére ez elhangozhatott
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Csütörtökön immár szokás szerint Kormányinfót tartottak. Bőven lett volna miről beszélni, kérdezni. Minket leginkább az érdekelt, hogy honnan szerzett a Fidesz és a miniszterelnök a Lázár János gyöngyösi gyűlésén tiltakozó romákról bűnügyi adatokat. Pláne azután, hogy a rendőrség maga cáfolta Lázár János korábbi kijelentését, miszerint a rendőrség igazoltatta a rendzavarókat, és tájékoztathatta priuszukról a belügyminisztert.

Azért is érdemes lett volna ezt tisztázni, mert Gulyás más érdeklődők, például az RTL kérdéseire sejtelmeskedő és kitérő, olykor konkrétan pontatlan válaszokat adott csak. De a kormányinfón, bár előzetesen sem Gulyás miniszter, sem Vitályos kormányszóvivő nem jelzett semmilyen időkorlátot, még mielőtt a független, ellenőrző szerepét betöltő sajtótermékek közül a HVG, a 444 vagy a Telex sorra kerülhetett volna, Vitályos berekesztette a kormányinfót.

Ha mi nem is kérdezhettünk, a köztévétől Csuhaj Ildikó mellett az M1 Híradó riporterére is jutott idő, ahogy kérdezhetett a Mandinertől a Magyar Nemzetig a kormányzati médiakonglomerátum több, minek is nevezzük őket, képviselője is. És persze feltehette kérdéseit a kormányinfók állandó kérdezője, a Breuer Press és a Heti Tévé egyszemélyes stábja, Breuer Péter is, akinek nyitó kérdését most változtatás nélkül, verbatim átiratban közöljük:

Sokat beszéltünk ma a Tiszáról, segítsen nekem megérteni. Ma vendégem volt Szepesfalvy Anna fővárosi közgyűlési képviselő, ő több alkalommal napirendre kérte az aluljárók éjszakai bezárását, ahol metró is van. A Tisza nevű párt korábban ezt megszavazta, most viszont tegnap levetette a napirendről. Mit lehet ebből lekövetkeztetni. Ugyan ők még nem országgyűlési képviselők, de hát hogyha a közvélemény-kutatók, akiket ön plusz-mínusz propagandistáknak nevezett, eléggé érthető módon, pedig nem szoktam mindig egyetérteni Önnel, tehát akkor mit lehet itt most ebből leszúr... leszűrni, hogy az egyik alkalommal megszavazták és akkor ezt most levetetik a napirendi pontról? Itt az ajánlat az volt, hogy használják éjszaka, főleg az idős emberek a zebrákat, mert nem biztos, nincsen akkora biztonság, szenny, járványok, meg amit akar a világon, a graffitikről nem is beszélve, és gazdaságilag is ha, London, Róma, Párizs is, ahol metró van, ha nincs metró, be tudja zárni, akkor mi miért nem zárjuk be, és ehelyett kitakarítjuk, rendbehozzuk és biztonságot garantálunk.

A Heti Tévé legutóbbi adásainak mindegyikét kevesebb mint száz ember látta a YouTube csatornájukon. Breuer Péter alapítványa a Magyarországi Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvány rendszeresen kap támogatást Rogán Antal minisztériumától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!