Biztosan többen emlékszünk azokra a szürreális júliusi jelenetekre, amikor egy amerikai streamer, IShowSpeed (születési nevén Darren Watkins Jr.) ugatva és hátraszaltózva randalírozott – és gulyáslevest tesztelt – Budapesten, ahol akkora tömeg vette körül, hogy még a kamerája is tönkrement.
Az extrém húzásairól ismert, mindössze 20 éves videós (aki azt is belengette tavaly ősszel, hogy szívesen elindulna a 2028-as olimpián) most egy Indianapolisban tartott pankrátormeccsre ment el őrültködni pár kattintásért. A WWE Royal Rumble eseményén Speed egy Yeezy papucsban jelent meg, becsúszott a ringbe, a rá jellemző módon dobott egy hátra szaltót, majd szembekerült Bron Breakker profi amerikai pankrátorral, aki a földre vitte, majd felemelte, és kidobta a ringből.
A fenti jelenetek minimum olyanok, mintha a Sztárbox és a Jake Paul kontra Mike Tyson celebmérkőzés tovább butított verzióját látnánk, ami abszolút illeszkedik IShowSpeed szenzációhajhász videóinak a sorába.
A közös performansz minden bizonnyal előre le volt zsírozva, ki is került a WWE és IShowSpeed Instagramjára egy közös posztban. Az 5 órája közzétett bejegyzést a cikk írásának pillanatában több mint 28 millióan látták, és eddig 1,7 millió kedvelés érkezett rá. A videós a helyszínről élőben is közvetített a 35,8 milliós YouTube-csatornáján, 52 perces videója (amit 7 óra alatt több mint 2 millióan láttak) itt nézhető meg.
IShowSpeed személyéről, karrierjéről, és kiszámíthatatlan videóiról itt írtunk hosszabban a budapesti turnéja után.