Őrületes hét: a sydney-i golyók mellett a kanadai tengerpartra sodródott pacák rejtélye is megoldódott
2024. november 10. – 16:13
Szombaton írtuk meg, hogy hajból, ürülékből és zsírból álltak a rejtélyes golyók, amiket a sydney-i tengerpartokon találtak egy hónapja, de majdnem elment mellettünk, hogy a másik Nagy Októberi Tengerparti Rejtély is megoldódott a napokban. Kiderült ugyanis, hogy az Új-Fundland partját beborító fehér pacák gomba, penész, paraffinviasz vagy elfuserált kenyér helyett valójában szintetikus gumiból vannak – írja a BBC.
Kanadában azután kezdték el nyomozni a rejtélyes pacák eredetét, hogy október közepén elkezdtek terjedni a képek arról, hogy egyre több ilyen tűnik fel Új-Fundland délkeleti partjainál. Chris Kozak, az új-fundlandi Memorial Egyetem kémikus professzora az egyetem több diákjával együtt arra jutott, hogy egy butilkaucsuk-PVA kompozitról van szó, amelyet ragasztókban és körömlakkokban lehet megtalálni.
Kozak egyelőre nem tudja, hogy a pacák honnan származhatnak, de a kísérletei alapján nem mérgezőek, ellenben elég büdösek. A kanadai környezetvédelmi hivatal is ismeri már a professzor kutatásának eredményeit, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták azokat, és azt írták, nem tesznek közzé elméleteket olyan anyagok eredetéről, amelyek náluk még vizsgálat alatt állnak.