Nem ütötték meg a kormánymédia ingerküszöbét a Bese Gergő atyát ért melegpartis vádak

2024. szeptember 7. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

Egy napja derült ki a Válasz Online cikkéből, hogy a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely szerint Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vehetett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A vádak miatt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Besét felfüggesztette a papi szolgálat alól.

Arról tegnap írtunk, hogy ez az információ egy kormányközeli médiumnál biztos hírértékű volt: az érseki hivatalhoz a Pesti Srácoktól érkezett először kérdés a Bese Gergőt érintő vádakról, ők állításuk szerint a vizsgálat lezárása után akartak foglalkozni a témával. Ők végül írtak Beséről, igaz, csak jól elrejtve, a „Két pedofil pap akadt fenn az egyházi gyermekvédelmi jelzőrendszeren” című cikkük végén.

A kormánymédiában másutt viszont ennyire sem érdekelte a szerkesztőségeket, hogy mi történt a Karmelitát és a Pesti Srácok szerkesztőségét is megáldó Bese Gergővel. Holott Bese az elmúlt években visszatérően jelent meg ezen újságok címlapjain.

Ennek ellenére rövid keresésünkből kiderül, hogy az MTI például nem tartotta hírértékűnek a történteket, ahogy az adófizetői pénzből fenntartott közszolgálati Híradó.hu sem. Utóbbinál az utolsó infó Bese Gergő atyáról, hogy augusztusban megáldotta a paralimpiai csapatot. Emellett Besével készült interjúk tömkelege érhető el a Híradó oldalán, a pap többször szerepelt például a szuverenitást védő elnök, Lánczi Tamás podcastjeiben is.

A Magyar Nemzet oldalán az egyik utolsó információ Beséről, hogy „Bese Gergő atya nem finomkodott, amikor a párizsi olimpia blaszfémikus megnyitójáról kérdezték”. A mostani vádakról és a felfüggesztésről sem itt, sem a Ripostban nem írnak, ahol Bese szintén megmondóemberként volt csak jelen:

Forrás: Ripost
Forrás: Ripost

Az Origo több ügyben is megkérdezte Bese Gergőt, július vége óta azonban ők sem adtak róla hírt. De nem foglalkozott Bese ügyével a bulvárújság Bors sem (itt ez az utolsó cikk róla), illetve hiába helyi hír, a Bese egyházközösségét felölelő Bács-Kiskun megye lapja, a BAON is augusztusban írt utoljára Beséről, arról, hogy a pap miket áldott meg.

Az egyszerű elhallgatás mellett viszont üdítő különdíjas lett a Mandiner, amely rengetegszer szerepeltette címlapján Besét. Majd most a demokráciáról szóló cikkébe rejtette bele a végére azt a mondatot, hogy „Aki a demokráciát úgy hordozza körbe zászlórúdon a világban, hogy valójában épp az alapjaiban nem hisz, az úgy jár, mint Bese Gergő atya. Az úgy járásnál pedig nemigen van rosszabb” – hogy mi az úgy? Hát azt nem tudja meg az, aki csak Mandinert olvas, az biztos.

A Vasárnap.hu, amelynek még most is ott szerepel impresszumában Bese Gergő, néhány cikket levett, néhányat viszont fent hagyott oldalán a felfüggesztett paptól. Hozzájuk kérdéseinkkel fordultunk pénteken, ha válaszolnak, megírjuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!