Bencsikék a HírTV-ben: Csessze meg a Madách gimi, ne a mobilon pötyögje ki a gyerek, hogy 2x2=4

2024. augusztus 28. – 13:19

Másolás

Vágólapra másolva

Kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert nem tiltja ki a mobilokat az iskolából, mint ahogy azt az okostelefonok leadásáról szóló rendelet megkívánná. Az iskola ezt augusztus 19-én tette közzé honlapján, de a hírekbe csak 26-án, vasárnap került be: két napra rá már fel is mentették Mészáros Csaba igazgatót, azzal, hogy „egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.”

Ha a felmentést nem is láthatta előre senki, a kormányzati reakció előszele már hétfőn fújdogálni kezdett.

Először Orbán Balázs írt arról Facebookon, hogy a telefonhasználatot tiltó magyar szabályozás a helyes irányba tesz egy lépést, míg az, hogy az iskola pedagógiai célja a tiltás helyett a digitális kultúra helyes használatára való nevelés,

nem más, mint egy „maradi ragaszkodás a tiltással kapcsolatos liberális dogmához”.

A HírTV hétfő esti Vezércikk című műsorában a kormányközeli megmondóemberek már jóval konkrétabban fogalmaztak a Madáchról, az iskola döntéséről, illetve pontos képet kaptunk arról is, miként látják a diákokat, a digitális korszakot, a XXI. századi oktatást. Érdemes megnézni az adás erről szóló néhány percét, de kigyűjtöttük a legfontosabb kipattanó gondolatokat a kormányközeli fejekből, íme:

M. Kovács Róbert műsorvezető szerint ha egy kamasznál mobiltelefon van, akkor nem oktatásra fogja használni, hanem csetelésre, meg játékra, tehát

a tiltás a helyes használat felé mutat.

Bencsik András szerint azt, hogy 2X2=4, ugyan ki lehet pötyögni a mobilon, de jobb, ha a gyerek a saját agyában számolja ki, a mai diákoknak már amúgy is komoly próbatétel két számot összeszorozni. Erre jön a pedagógustársadalom egy kisebbsége, amely a linkségre, a pofázásra, a lázadásra szívesen kapható, és elszabotálja a döntést, pedig a tiltás az önálló gondolkodásra nevelő stratégiai döntés.

„A Madách döntése, ami megengedi az egész prüntyögést, csak egy sunyi kiskapu, ami egy alávaló, galád dolog” – summázta Bencsik.

Bálint Botond azt fejtegette, hogy az európai, észak-atlanti civilizáció sikere annak köszönhető, hogy manuálisan, fizikailag le tudunk írni dolgokat, és ennek köszönhetjük azt is, hogy léteznek mobiltelefonok. A többi kultúra, civilizáció erre nem volt képes, és sajnos jelenleg nem a gyerekek használják a mobilokat, hanem a mobilon futó programok használják a gyerekeket.

A beszélgetést Boros Bánk Levente zárta, aki üzent, és rögtön oktatási tanácsot is adott a Madách Gimnázium tanári karának: „Csesszék meg! Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni!” Majd feltette a kérdést többek között az általános iskolát 1957-ben kezdő Bencsiknek:

„Hát mit, hát melyikőtök nőtt fel úgy, hogy mobiltelefon, vagy akármicsoda kellett volna?!”

„Bejött a tanár, leadta az anyagot, hát megtanultuk! Nem is értem!” – nosztalgiázott Boros Bánk Levente.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!