Az országjáró szamaras fiú apja is beszáll a gyaloglásba, csak helyben

2024. augusztus 1. – 20:21

Másolás

Vágólapra másolva

A szamaras fiú apja is legyalogolja azt a távot, ami a fiának hátravan – derül ki az „Ott vagyunk már?” nevű Facebook-oldal legújabb bejegyzéséből.

Már írtunk a 19 éves Patrikról, aki szamarával, Fülessel azért gyalogolja végig az országot, hogy megmutassa, milyen remek állat az útitársa. Az Ásotthalom és Rábatamási közötti, több mint 400 kilométeres távot a Kéktúra útvonalán teszi meg kísérőjével. Szerdán a 24.hu vette észre a fiú Facebook bejegyzését, amelyben Patrik azon tűnődik, hogy abbahagyja a túrát. Posztjában úgy fogalmaz:

„Eljött a pillanat, hogy végiggondoljam az egész túrát, hogy folytassam-e egyáltalán! A fotelharcosok már kezdenek túl messzire menni! Az, hogy engem szidnak folyamatosan, hogy állatkínzó vagyok, meg elmondanak olyan szavakkal, amit ide nem írhatok le, mert letiltanának örökre, az nem érdekel! De hogy már a családomat is zaklatják, az mindent kimerít!”

A bejegyzésben azt írja, hogy már csak 40 kilométer hiányzik a célig, és két lehetőség közül kell választania: vagy abbahagyja, vagy Fülest hazaviszik és Fannival (egy másik szamárral) fejezi be a túrát. Azóta kiderült, hogy folytatja a gyaloglást, de Fannival fejezi be a távot.

Ma azonban Patrik édesapja is posztolt. Azt írja, hogy felfoghatatlan számára, ahogy a fiát támadják, de elhatározásra jutott. Bebizonyítja, hogy amit fia tesz, az nem állatkínzás, ezért a pihenőre hazaküldött Fülessel legyalogolja azt a távot, ami Patriknak hátra van. Hozzátette:

„higgyétek el, ha én mozgássérültként meg tudom csinálni, akkor ez Fülesnek semmiség!”

Miközben Patrik és Fanni lassan befejezi a több mint 400 kilométeres túrát, apja helyben lenyomja a maradék távot a másik szamárral.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!