Pesti Srácok: Nádas Péter egy kretén, aki erősíti az antiszemitizmust Magyarországon

2024. május 21. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

Vezércikkben értekezett Jeszenszky Zsolt a magyarországi antiszemitizmus és Nádas Péter kapcsolatáról a Pesti Srácokon. A cikk fő állítása lényegében az, hogy az orbánozó zsidók miatt „kap új erőre” az antiszemitizmus hazánkban – a szerző ugyanakkor láthatóan figyel arra, hogy csak indirekten zsidózzon, amikor a következőt írja:

„És amikor a valóságtól ennyire elrugaszkodva, a tényekkel nem foglalkozva, nemcsak önsorsrontó módon, de végtelenül ellenszenves, zsigeri gyűlölettel orbánoznak a Vásárhelyi Máriák, Juszt Lászlók, Dés Lászlók, akkor egy kicsit visszaerősödik az antiszemitizmus.”

Jeszenszky szerint mellettük vannak olyanok is, akik az antiszemitizmus ellen tesznek, ilyen volt Kertész Imre és ilyen Orbán Viktor, „aki nemcsak Izraellel és annak kormányfőjével ápol kiváló viszonyt, de a hazai zsidó szervezetek és prominens képviselőik jelentős részével is.”

Jeszenszky óvatos, nem merészkedik az esztétika terepére. Így fogalmaz:

„Hogy jó író-e Nádas Péter? Fogalmam sincs. Tőlem aztán íróként lehet akár jó is. De emberileg egy kretén.”

A vezércikk apropója egyébként az, hogy a Nádas fehér férfiként azért nem kapott meg egy irodalmi díjat, mert a zsűri annyira meg akart felelni a polkorrektség kritériumainak, hogy végül a művek értéke másodlagos lett.

És ebből hogy következik az orbánozás és a magyarországi antiszemitizmus? Sehogy. Ezért aztán Jeszenszky felidézi Nádas két évvel ezelőtti interjúját, amiben az író (mármint Nádas Péter) arról beszélt, hogy a magyar katonai vezetés valószínűleg azért állomásoztatott csapatokat az ukrán határon az orosz invázió másnapján, mert Orbán ígéretet kaphatott Putyintól.

Végül a publicista így zárja a cikket:

„Na, az ilyen bicskanyitogató mondatokkal, az ilyen Nádas Péterek tesznek a legtöbbet azért, hogy a megszűnőben lévő magyarországi antiszemitizmus időnként új erőre kapjon.”

Már csak azt lenne jó tudni, hogy vajon Jeszenszky Zsolt mindenkinek lecsekkolja a származását, aki kritizálja a miniszterelnököt?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!