„Azt inkább megtartanám magamnak, Szilvi van rajta bikiniben”, mondta Szijjártó Orbán háttérképes TikTok-kihívásán

2024. április 9. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor 2023-ban szállt be a TikTokba, ahol rendszeresen teret ad a tréfának, mókának és dilinek. Nemrég az „Azahriah nevű csávó”-tól idézte meg a „param-param” kezdetű dalt, nem is beszélve a Telex-videóból elhíresült mondat mémesítéséről, amivel konkrétan a csatorna indult, és amikor azt mondta:

„Ember, most jöttem a TikTokra.”

A minőségi szórakoztatás újabb fejezeteként a Mutasd a háttérképed! kihívásáról készült egy videó, méghozzá vezető fideszes politikusok bevonásával. Igen, tényleg ez történt: kormánytagoknak és EP-képviselőknek kellett a mobiltelefonjuk háttérképét megmutatni.

De a kihívás egyből kisebb kudarccal indult, Szijjártó Péter ugyanis azzal visszautasította a kérést, hogy

„hát, azt inkább megtartanám magamnak, Szilvi van rajta bikiniben”.

A külügyminiszter tehát ezúttal szemérmesebb volt, mint 2020-ban, amikor a családi vakációjukról töltött fel Facebook-oldalára egy képet.

Deutsch Tamás viszont elsőre beleállt a kihívásba, és a Fidesz EP-listavezetője örömmel mutatta meg telefonján a legkisebb fiát. Utána Kubatov Gábor Fidesz-alelnök következett, ő is büszkén mutatta meg a kamerának a zárolt képernyőn látható magyar zászlót.

Szentkirályi Alexandra, a kormánypárt főpolgármester-jelöltje már visszautasította a kérést, mint mondta, bár nagyon büszke rá, nem szeretné a lányát megmutatni a nyilvánosságnak.

Azt nyilván mondanunk sem kell, hogy ezúttal is a miniszterelnök volt a legviccesebb.

„Zárolt képernyő? Az milyen? Nekem nincs zárolt képernyőm. Azt sem tudom, mi a zárolt képernyő”

– mondta Orbán, majd elővette nyomógombos Nokia telefonját.

Az persze érthetetlen, a miniszterelnök így egyáltalán hogyan tiktokozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!