Mága Zoltánt levélben köszöntötte fel születésnapja alkalmából Donald Trump

2024. április 8. – 07:54

Másolás

Vágólapra másolva

Mága Zoltán február 19-én volt ötvenéves, de csak nemrég jutott el hozzá az a születésnapi köszöntő, amelyet a volt amerikai elnök, Donald Trump és felesége, Melanie Trump szignózott.

Mága a Blikknek beszélt arról, hogy Trump nem Magyarországra küldte a levelet, hanem fia címére, New Yorkba postázta azt, így az üdvözletet csak akkor tudta átvenni, amikor a húsvét előtti napokban megérkezett az Egyesült Államokba.

Trumpék a levélben hihetetlenül tehetséges hegedűművésznek nevezik Mágát, és megemlítik, hogy tavaly decemberben nagy öröm volt találkozni vele. Mága akkor Manhattanben, a republikánus klub egyik eseményén hegedült, és Trump kézfogással is megköszönte neki a játékot, és megjegyezte, hogy a nevével kampányol. A Mága jól rímel Trump szlogenére, a Make America Great Again rövidítésére (MAGA).

Mága azt is elárulta, hogy már folynak az egyeztetések arról, hogy mikor tudnának újra találkozni Trumppal. Ez az év második felében, Mága amerikai turnéján valósulhat meg, Palm Beachen, Trump rezidenciáján is játszik majd.

Mágának kétségtelenül van személyes kapcsolata Trumppal, de önnek is bearanyozhatják születésnapját a volt elnök jókívánságai, ha éppen erre vágyna. Egyszerűen csak meg kell rendelnie Trumpék honlapjáról a személyre szabott üzenetet.

Mága Zoltán Orbán Viktor is felköszöntötte, március 15-én pedig Magyarország Érdemes Művésze állami kitüntetésben részesült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!