Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Rákay Philip nem túl rejtett júdásozásba fogott Bencsik András oldalán

2024. március 30. – 04:29

Másolás

Vágólapra másolva

2658

Rákay Philip nem állhatta sem a kritikát, sem azt, hogy ne kommenteljen a Demokrata főszerkesztőjének posztja alá. Bencsik András azt a cikket osztotta meg, amiben a teljes fideszes ellenszélbe kiáltotta, hogy a Most vagy soha! stábja dilettánsokból áll, valamint feltette a kérdést, hogy ezt vajon „miért kell az ártatlan embereknek megnézniük.”

„A Most vagy soha! című film minden vonatkozásban rossz lett, amit a rengeteg ráköltött pénz sem tesz elviselhetőbbé” – írta Bencsik a nyomtatott lapban.

Oda sajnos nem tudott megjegyzést firkantani Rákay, ám a poszt alá már igen, írja a 444. A producer kissé talányosan azt kommentelte:

„Kétezer éves történet. Nagycsütörtökön és nagypénteken mindenkiről kiderül, kicsoda is valójában...”

Azt azért valószínűsíteni lehet, hogy ez Bencsik nem túl rejtett lejúdásozása, de hogy ugyanezzel a lendülettel Rákay magát vajon Jézus szerepébe helyezte, vagy esetleg csak egy olyan tanítványéba, aki nem árulta el Jézust, az egy fokkal nagyobb talány.

Mint ahogy az is, hogy az utóbbi esetben vajon ki lehet Jézus?

A Most vagy sohá!-t (amelyről saját kritikánk itt olvasható) már több mint 150 ezren látták, Rákay Philip eddig elég hevesen reagált a kritikákra.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!