Váratlan rúgás érte Putyin választási győzelmét a magyar állami médiában

2024. március 25. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Meglepő helyről érkezett kritika Vlagyimir Putyin orosz elnök választási győzelmére a magyar állami médiában. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy az M4 Sport honlapján március 22-én megjelent publicisztikában a szerző elejtett egy mondatot, aminek a magyar focihoz nem sok, az orosz demokrácia állapotához viszont annál több köze volt.

A szerző hosszú cikkben elemzi, hogy a magyar válogatott játéka „a hazai bajnoksághoz viszonyítva mennyire haladó szemléletű”, az egyébként mindenféle aktuálpolitikát mellőző írás egy pontján pedig meglepő hasonlattal él:

„Amint szóba kerül Rossi, az elsők között szokás kiemelni az 1-3-5-2-s alakzatot – viszont ez csak egy külső jegy! Az oroszlánt sem fenséges sörénye teszi a tápláléklánc csúcsára, ahogy az orosz választás sem demokratikus, csupán mert engedtek elindulni néhány kiválasztott ellenzékit”.

Vlagyimir Putyin március 18-án a szavazatok több mint 80 százalékával nyerte meg az oroszországi elnökválasztást, így újabb hat évig ő lesz Oroszország államfője. Putyinra több mint 85 millióan szavaztak, ami rekordnak számít az orosz elnökválasztások történetében.

Mint írtuk, a megmérettetés formaság volt, nem volt kérdés, hogy a megszűrt indulókkal könnyített pályán az elnök megőrzi a hatalmát. Hivatalosan rekordgyőzelmet aratott, 87 százalékos többséget szerzett, ami még az irányított nyilvánosság, a külső megfigyelők által követhetetlen szavazatok ismeretében is magas eredmény volt – ami felveti a gyanúját annak is, hogy minden korábbinál nagyobb beavatkozással módosíthatott a hatalom a valódi eredményen.

Több nyugati vezető nem is gratulált a választási győzelméhez (többek között Emmanuel Macron francia elnök is előre jelezte, hogy nem fog), Orbán Viktor viszont nem így tett, levélben gratulált az orosz elnöknek az újraválasztásához.

Orbán levelében azt írta: örömére szolgál, hogy a Magyarország és Oroszország közötti együttműködés kölcsönös tiszteleten alapul, ami lehetővé teszi fontos kérdések megvitatását a mostani, nagyon nehéz geopolitikai helyzetben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!