Annyira büszke korábbi munkásságára a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, hogy válogatás nélkül mindent letörölt Facebook-oldaláról

2024. január 10. – 18:51

Másolás

Vágólapra másolva

Sikerült tiszta lappal kezdenie a munkát a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál Lánczi Tamás frissen kinevezett elnöknek. Legalábbis a Facebookon, ahol Lánczi válogatás nélkül minden korábbi posztját törölte. 2021-ben bejegyzett profilján jelenleg egyetlenegy bejegyzés látható, az, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök kinevezi a hivatal élére. Ez:

Lánczi több mint húsz éve tölt be különböző pozíciókat a Fidesz környékén, ez alatt volt már:

  • Orbán beszédíró stábjának tagja,
  • Navracsics kabinetfőnöke,
  • a Századvég elemzője,
  • Habony Árpád egy cégének ügyvezetője,
  • a Figyelő főszerkesztője,
  • a Terror Háza munkatársa,
  • majd az MTVA online igazgatója, és a 48 perc című műsor vezetője.

Karrierje eddigi legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor 2018-ban az egykor szebb napokat élő Figyelőben az ő főszerkesztése idején jelent meg az úgynevezett Soros-lista. Ebben több száz random, vagy ismeretlen szempontok szerint összeválogatott embert neveztek meg Soros György zsoldosaként, köztük civil aktivistákat, jogászokat, tudósokat és újságírókat. A listán olyanok is voltak, akik évek óta nem éltek, vagy mindig is fideszesek voltak.

A cikk megjelenése után Lánczi a lista összeállítását igazi újságírásnak nevezte, szerinte annak készítői bátran nyúltak hozzá egy kemény témához. (A Figyelő Soros-listájáról tavaly mondta ki a bíróság elsőfokú döntésében, hogy jogsértő és félelemkeltő volt.) Lánczit egy évvel később eltakarították a lap éléről, majd azt 2022-ben bezárták.

Ez a rendkívül sokoldalú tudással és tapasztalattal felvértezett férfiú ma tehát tiszta lappal kezdi meg az ország szuverenitásának védelmét. A róla szóló portrénk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!