Alexa, mosd ki a fenekem!

2024. január 6. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Valószínűleg emberek milliói gondolták már azt a vécén csücsülve, hogy mennyire jó lenne közben egy kiadósat társalogni az ülőkével. Ezt a kétségkívül izgalmas piaci rést kívánja betölteni a Kohler nevű cég a nemrég bemutatott luxus-bidéülőkéjével, amit akár az Amazon Alexához vagy a Google Home-hoz is csatlakoztathatunk majd. Mindezt nevetséges 2149 dollárért, vagyis közel 750 ezer forintért.

A PureWash E930 nevű bidéülőke az ígéretek szerint tényleg képes arra, hogy hangparancsra elindítsa a kért funkciót, így most már valósággá válhat minden olyan ember álma, aki egész életében arra vágyott, hogy bátran kimondhassa a mosdóban:

Alexa, mosd ki a fenekem!

A szégyenlősebbeknek vagy introvertáltaknak sem kell aggódni, a készülékhez tartozik egy távirányító is, ami egészen új távlatokat nyithat a fenékmosásban: ha például egy vendégünk elmegy a mosdóba, akár a nappalinkból is kimosathatjuk a hátsóját, mintha csak a jövőben lennénk.

A bidéülőke egyéb extrái közé tartozik, hogy a Kohler szerint ez minden idők egyik legvékonyabb ülőkéje, mindössze 8,9 cm vastag, ami tényleg forradalmi számnak tűnik a bidéülőkék történetében. Ezen kívül lehet majd hőfokot, illetve a spriccelés víznyomását állítani különböző módokban, mint a „gyerekbarát”, a „finom” vagy a „magas nyomás”. Mindehhez a fém vízcsövet magától tisztítja a bidé 24 óránként UV-fénnyel. Sőt, az ülőke felemeli magát a mozgásérzékelőnek köszönhetően, így szinte tényleg semmihez sem kell használni a kezünket fenékmosás esetén. Egyéb extrákhoz tartozik a száraz levegős szárítórendszer állítható hőmérséklettel és persze LED-lámpákkal is ki van világítva, hogy ha abszolút nem akarjuk a karjainkat használni semmire, akkor lámpát se kelljen kapcsolni.

Az, hogy az ülőke fűtött, már szinte kőkorszaki technológia ezekhez képest.

Korábban egyébként a Telexen is részletesen foglalkoztunk az ember és a bidé kapcsolatával ebben a cikkünkben.

(Buisness Insider)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!