Fordulat! Most már Orbán Viktor üt, ver, rúg és harap

2023. november 25. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton is harcias kedvében ébredt a miniszterelnök. De aki azt várná, hogy már megint honnan támadnak, ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket, az bizony nagyot fog csalódni.

Orbán Viktor ugyanis a tizenhárom éves miniszterelnöksége alatt talán most másodszor nem védekezik, épp ellenkezőleg, a másik sipkáját vette fel, és felkészült a támadásra. Minden eszközével.

„Nemzeti konzultáció. EP- és önkormányzati választás. Egészpályás letámadás. Mi támadunk, ők védekeznek!” – írta a Facebookon.

Azt nem magyarázta meg, hogy épp kiket támad most meg, de nagy tétekben lehet Brüsszelre fogadni, hiszen azzal sosem lehet mellélőni. Esetleg Sorosra, mármint most már a fiatalabbikra.

Orbán Viktor első hadjárata egyébként a koronavírus ellen zajlott. A járványban több mint 40 ezren haltak meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!