Lezsák Sándor próbálta vigasztalni a Nemzeti Múzeum éléről menesztett L. Simont

2023. november 7. – 21:38

Másolás

Vágólapra másolva

„Napló/2243: Ma kora délután próbáltam jobb kedvre deríteni L. Simon László barátomat. Csak egy kicsit sikerült” – írta a Facebookon Lezsák Sándor parlamenti képviselő, és egy képet is mellékelt, ezt:

A Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról hétfőn menesztett L. Simon László kommentelt is, azt írta,

„Nagyon jó és lélekerősítő beszélgetés volt. Köszönöm.”

Lezsák a Facebook-oldala szerint L. Simon előtt éppen Csák Jánossal találkozott (bár vele még hétfőn), azzal a miniszterrel, aki menesztette L. Simont, mert szerinte L. Simon nem tudta betartatni a gyermekvédelmi törvényt a Nemzeti Múzeumban azzal, hogy 18 évesnél fiatalabbaknak is engedte, hogy megnézzék a World Press Photo kiállítást, amiben volt 3 kép egy melegeknek fenntartott idősotthonból.

A Facebookra posztolt fotó alapján Lezsák Csákkal is megtalálta a közös hangot.

L. Simon kedd este a közmédia Ez itt a kérdés című műsorában is szerepelt, ott a felkonferálásában és titulusai között már nem is szerepelt, hogy a Nemzeti Múzeum főigazgatója lenne, ami végül is nem is annyira furcsa, tekintve, hogy már tényleg nem az.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!