Gáspár Győző szerint Curtis átlépett egy határt, feljelentést tesz

2023. október 30. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Interneten már megtette a bejelentést gyűlöletbeszéd miatt, de saját bevallása szerint kedden a rendőrségre is elmegy Gáspár Győző, amiért Curtis az interneten „napraforgó patkány”-nak nevezte – mondta Gáspár a Mandinernek adott rövid interjújában.

Gáspár és felesége szerint Curtis átlépett egy határt.

Lehet üzengetni, poénkodni, én is értem a viccet, de az, hogy patkánynak nevezett, ezzel minden határt átlépett. Nem csupán sértő, gyűlöletkeltő is, amit írt

– mondja az interjúban.

Gáspár a lapnak elmondta, hogy fél. Amióta közszereplő, azaz huszonnégy éve nem érzett ilyet, amikor elolvasta a meccs után a kommenteket. Gáspár azt is elmondta, hogy a vasárnapi esti Fradi–Újpesten előkerült durva molinó, amin szintén őt említik név szerint, nem zavarta.

Miután átvette a fideszes tagsági kártyáját, rövid interjút készítettünk Gáspár Győzővel: ekkor mondta a Telexnek azt, hogy „Kocsis Máté annyira szeret engem, hogy azon elájultam”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!