Bencsik András: Az ország egy alkotóműhely, ahol Orbán egy új világfiloziófiát szül

2023. augusztus 29. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Tucker Carlson azon kevesek között van, aki érti a magyarokat, ő a mi hírvivőnk, aki elmondja a világnak: Magyarország egy alkotóműhely, ahol megtermékenyítik a második évezred utáni világot – ezt szakértették meg a Hír TV Sajtóklubjának tagjai, ahol Bencsik András kicsit számon is kérte Novák Katalint.

Gajdics Ottó és három beszélgetőtársa a műsor elején megtárgyalták az atlétikai vb sikerét, de persze arra is jutott idő, hogy üzenjenek a „fanyalgóknak” is: „Kell még világkiállítás, olimpia is, minden, amit a libernyákok nem akarnak” – mondta gúnyosan Gajdics.

A műsor és az elmúlt hetek nagybetűs megfejtésére, A lényegre Tucker Carlsonnál tértek át. A stúdióban imádták Carlson szavait, aki leférgezte és undorítónak nevezte David Pressman amerikai nagykövetet. Gajdics fel is ajánlott Tucker Carlsonnak egy fotelt a Sajtóklubban. Miután Bencsik Gábor arról fantáziált, hogy Trump után Carlson egy jó elnökjelölt lehetne, azt mondta, hogy szerinte Carlson szavai nagy súllyal hatnak Amerikában is, így Pressman „jól teszi, ha most egy kicsit behúzza a nyakát”.

Ekkor jött a témában eddig gyanúsan hallgató Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője: „Tucker Carlson az a médiaszereplő a nyugati világból, aki nemcsak törekedett megérteni Magyarországot, hanem meg is értette. Ez számunkra hihetetlen jelentőségű dolog.” Bencsik szerint az amerikai műsorvezető egy „hírvivő”, aki megérteti a világgal, hogy a magyarok hogyan gondolkodnak.

„Minél több ilyen típusú ember lesz a világban, akik értik, hogy ebben az alkotóműhelyben, amit Magyarországnak neveznek, hogyan született meg egy olyan gondolat, amelyik nagy valószínűséggel – komoly esély van erre – megtermékenyíti a második évezred utáni világot”

– mondta, majd hozzátette: egy új világfilozófia van itt születőben, amit Tucker Carlson már ért. Gajdics nevetgélve hozzátette, hogy örül, hogy ők nem használták azt a szót Pressmanre (féreg), amit Tucker Carlson, mert az a „magyar médiahatóság próbáját már nem állja ki”.

Szóba került Novák Katalin kárpátaljai és kijevi látogatása is: Bencsik András ismeretségi körében nagyon sok embert „finoman fogalmazva sokkolt” azon szavaival, hogy „Oroszország különösebb ok nélkül támadta meg Ukrajnát”. Szerinte a „nyolcéves donbaszi bombázás mint jelentéktelen tényező azért erősnek tűnt”.

De az Ukrajna-pártisággal nem vádolható Bencsik szerint az a kijelentés, hogy a háborúnak a Krím felszabadításával kell véget érnie is „túllép a kötelező udvariassági gesztusokon”.

De annak azért a Demokrata főszerkesztője is örült, hogy Novák útja ezek után azonnal a Vatikánba vezetett, hogy a békeszerződés esélyeiről beszéljenek.

A Demokrata főszerkesztője Orbán Viktor pénteki, Tranzit Fesztiválon mondott beszéde miatt tudósnak nevezte a miniszterelnököt, aki szerinte olyan dolgokat rakott össze egy egyórás beszédben, amik „hihetetlen stratégiai jelentőséggel bírnak, és ezek meg fogják termékenyíteni a fiatal generációnak a gondolkodását”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!