Özönlenek a turisták a kínai állatkert maláj medvéihez, amelyek NEM medvejelmezes emberek

2023. augusztus 1. – 17:15

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden tovább folytatódott a kínai maláj medvés dili, azok után ugyanis, hogy egy hangcsoui állatkert magyarázkodásba kezdett az Angela nevű medve nevében, hogy ő tényleg egy medve, a helyi lapok arról számoltak be, hogy hirtelen rengeteg turista jelent meg a helyszínen, hogy saját szemükkel láthassák az interneten terjedő videó alapján medvejelmezes embernek kinéző medvéket – írja a Reuters.

A beszámolók szerint a videó feltűnése óta durván 30 százalékkal nőtt az állatkert forgalma, ahová így már naponta húszezren térnek be. A Chao Newsnak egy, a videó alapján hitetlenkedő férfi azt nyilatkozta, hogy mindenképpen látni akarta élőben a gyanúsan álldogáló medvét.

Egy másik férfi elmondta, hogy miután látták a videót, felpattantak egy vonatra a durván 160 kilométerre lévő Szucsouban, és elutaztak, hogy megnézzék a medvét. Azt is hozzátette, hogy a medvék nagyon aranyosak. A videót amúgy itt ön is megnézheti, ha eddig nem látta, és ha emiatt ön is egyből vonatra akarna pattanni, akkor nem is kell Kínáig mennie, ha minden igaz, a Nyíregyházi Állatparkban élnek maláj medvék.

Így most már őszintén azt sem tudom kizárni, hogy a hangcsoui állatkertnél pontosan tudják, hogy mennyire bizarrul néznek ki a maláj medvék, és az egész egy Nagy Trükk™, amivel a látogatószámot akarták növelni. Persze a fene se tudja már, igazából a lényeg az, hogy emiatt most hirtelen mindenki a maláj medvékről beszél, ami egy igazán áldott állapot, és ha mindig ez lenne a helyzet, akkor kétségtelenül szebb hely lenne a világ. Ennek örömére nézzük meg együtt ezt a remek videót:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!