Ácsi katódgyár: most két gombóc fagyi miatt ment egymásnak a jelenlegi és a volt polgármester

2023. július 3. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen különleges politikai ügy, két gombóc fagylalt miatt kezdett a Facebookon nyilvános üzengetésbe Szentirmai István jelenlegi, és Lakatos Béla volt ácsi polgármester. Az ellentét hátterében persze nem ez áll, hanem a város határába tervezett kínai katódgyár, amit egyikük támogat, másikuk hevesen ellenez.

A történet ott kezdődött, hogy június 14-én Szentirmai István polgármester kiírta Ács város hivatalos Facebook-oldalára, hogy a településre egy nagy beruházás érkezik, amiről csak annyit árul el, hogy nem akkumulátorgyár lesz. Június 21-én aztán megtörtént a bejelentés, hogy Ácson a kínai Houyou épít épít katódgyárat, amely termékeit akkumulátorokban fogják használni.

A hír hallatán rengeteg környékbeli felháborodott, a települést 2010 és 2018 között vezető Lakatos Béla pedig aláírásgyűjtésbe kezdett a beruházás ellen. A petícióval sokan egyetértenek, azt azóta az aHang felületén közel kétezren, a helyszínen pedig több ezren írták alá.

Lakatos Béla volt polgármester – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Lakatos Béla volt polgármester – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az aláírásgyűjtéssel párhuzamosan Lakatos Béla, aki 2004 és 2010 között az egyik ácsi általános iskola igazgatója volt, bejelentette, hogy augusztus végén vállalja olyan felső tagozatos gyerekek felkészítését, akiket pótvizsgára köteleztek. A segítségért cserébe Lakatos diákonként két gombóc fagyit kért, feltéve, hogy a gyerek átmegy a pótvizsgán.

Ez a két gombóc fagyi verhette ki a biztosítékot Szentirmai István jelenlegi polgármesternél, aki június 30-án a város hivatalos Facebook-oldalára azt írta: Lakatos „most két gombóc fagylaltért árulja magát, és keresi a támogatókat, becsmérelve olyanokat, akik szívvel lélekkel és komolyan véve a feladatot dolgoznak a városért.”

A katódgyár bejelentése óta a város képviselő-testületében 8 képviselőből 5 lemondott, mert szerintük nem kaptak megfelelő tájékoztatást a gyárról. A polgármester posztjában azt írta: szerinte „ez a közelgő választáson a saját malmukra hajthatja a vizet, ha rágalmakkal és hazugságokkal gyengítik meg azt, aki jelenleg a város élén áll.”

A posztra Lakatos Béla volt polgármester azt írta: „Ez a nyilatkozat végtelenül sértő nem csak rám nézve, de a lemondott képviselőkre is. 2 gombóc fagyiért árulom magam? A gyerekekkel azért foglalkozom, mert sok szülőnek nincs pénze tanárt fogadni felkészíteni a gyermekét. S mi köze ennek a katódgyárhoz?!”

A település hangulatát bemutató helyszíni riportunk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!