BL-döntő–Pornhub: 1-0

2023. június 13. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

Különböző mértékben, de a legtöbb európai országban visszaesett a Pornhub forgalma a szombat esti Bajnokok Ligája-döntő alatt – írja a Mashable . A játszma alatt a nyertes csapatot adó angoloknál 17 százalékkal, a vesztes csapatot adó olaszoknál pedig 32 százalékkal esett vissza a pornóoldal forgalma, míg az európai átlag mínusz 14 százalék volt.

Az európai országok között a meccs alatt Olaszország után Norvégiában, Belgiumban, Görögországban és Spanyolországban esett vissza leginkább a forgalom a meccs alatt. Érdekes, hogy Magyarországon és Szlovákiában minimális, kétszázalékos visszaesést mértek, ennél még az Egyesült Államokban (8 százalék) is jobban mérséklődött a forgalom.

Az is megfigyelhető, hogy a meccsek után megnő a forgalom, tehát akik addig visszatartották az igényeiket, azok ilyenkor bepótolják a kimaradást. Az olaszok 32 százalékos mínuszát a meccs után két órával egy 17 százalékos plusz követte az átlagos forgalomhoz képest.

Gyakori jelenség, hogy fontos események idején visszaesik a Pornhub forgalma, így történik rendszeresen a focivébék, az amerikai elnökjelölti viták és a Super Bowlok ideje alatt is. A kérdés leginkább az, hogy ilyenkor pornófogyasztók tényleg visszafogják magukat, vagy inkább a meccsre (esetleg az elnökjelölti vitára) maszturbálnak.

A pornófüggőség sokaknál egy komoly probléma, amiről legutóbb ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!