Az elhibázott brüsszeli szankciók eredménye napnál is világosabb: Magyarország továbbra is európai első!

2023. május 17. – 18:47

Másolás

Vágólapra másolva

Minden kétséget kizárólag bebizonyosodott az európai szankciók elhibázottak, és a háborús infláció nem tréfadolog – mi másra következtethetne az ember abból, amit az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adataiból kiolvas?

Magyarország áprilisban ismét toronymagasan végzett az első helyen az uniós inflációs adatsorban. A magyar árak olyan tempóban tudtak emelkedni, hogy azt irigyelve nézték európai társaik!

Forrás: Eurostat
Forrás: Eurostat

Látják? A többségnek még a nyamvadt 10 százalék is alig-alig jött össze! Csak a V4-es és balti társaink tudták velünk úgy-ahogy a lépést tartani, de amikor a versenyt vezető Magyar Infláció a célegyenesben visszanézett, fél távra leszakadva látta maga mögött a kifulladtan loholó lett, cseh, majd a dobogóról holtversenyben lemaradó lengyel-szlovák vetélytársait.

14-15 százalék? Piha

– pökött feléjük elégedetten, hegyeset sercintve, és nyargalt tovább. Lassulva, lassulgatva, de így is elképesztő, kilenc és fél százalékpontos fölénnyel. Ha az osztrák infláció felkapaszkodott volna a lett nyakába, még akkor is csak utolérni tudták volna a magyart, nem megelőzni (tekintsünk most el attól, hogy az inflációk összeadása épp olyan jól sülne el, mint az, amikor kinyitjuk az ablakot, hogy a kinti 6 fok bejöjjön rárakódni a benti 18-ra).

És akkor nem is beszéltünk a haldokló nyugatról. Az eurózónában mindössze 7 százalékos volt az átlagos infláció, a harmadát se éri el a magyarnak. A teljes Európai Unióban 8,1 százalék, hát az már majdnem az egyharmada, de még az se egészen. Ráadásul az EU-tagok túlnyomó többségében (22-ben a 27-ből) áprilisban már csökkent az infláció – igaz, ebben mi is benne vagyunk. Mégis: ne féljünk büszkék lenni a mi árainkra, a magyar árakra. Az, hogy sorozatban hatodik hónapja van jócskán 20 százalék fölött az éves pénzromlás üteme, annyira magyar sajátosság, hogy legott vihetnénk a hungarikum bizottság elé. A teljes EU-ban ugyanis mindössze három országban és összesen hét hónapban volt 20 százalék fölött a fogyasztói árak emelkedése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!