Nőimitátor borzolta a kedélyeket a kenyai sakktornán

2023. április 15. – 15:12

frissítve

Nőimitátor borzolta a kedélyeket a kenyai sakktornán
A kenyai sakktorna csalója – Forrás: Chess Kenya

Másolás

Vágólapra másolva


Kizártak egy sakkozót egy kenyai bajnokságról, miután kiderült, nőnek adta ki magát – írja a Chess.com.

Egy rejtélyes, Millicent Awour néven regisztrált versenyző miatt vakarták a fejüket a versenyzők és a szervezők a Nairobiban rendezett sakkbajnokságon, ugyanis a nikábot hordó Awour nem beszélt senkivel, egy szó nem hagyta el a száját, a jelentkezésnél csak egy papírra írta fel a nevét. Közben pedig megvert egy korábbi kenyai női bajnokot, míg végül a második párbajában kikapott egy ugandai versenyzőtől.

Antony Kionga szervező elmondta a portálnak, hogy először nemigen tudták, hogyan közelítsék meg Awourt, ugyanis előfordulhatott, hogy egy ortodox muszlim nő az, aki vallási okokból takarja el a teljes testét, a szemeit kivéve. Aztán később a többi versenyző szóvá tette, hogy az állítólagos nő furcsán jár, illetve olyan cipőt hord, ami inkább a férfiakra jellemző.

A negyedik forduló után Kionga elhívta egy privát beszélgetésre Awourt, és elkérte a papírjait. Az egyetemista fiú akkor leplezte le magát, és bevallotta, hogy nőnek adta ki magát, méghozzá azért, mert anyagi problémákkal küszködik, és könnyebben hozzá akart jutni a pénznyereményhez.

A bajnokság női szekciójában ugyanis tíz különböző díjat osztottak ki, a fődíj pedig egy 1,2 millió forintnak megfelelő 500 ezer kenyai shillinges pénzdíj volt. A Chess.com megjegyzi, hogy a férfiak fődíja nagyjából 2,5 millió forintnak felelt meg, ez pedig már több nemzetközi sakkmestert is vonzott a rendezvényre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!