Hogyan csináljunk magunkból bohócot 17 nap alatt – habkönnyű recept a magyar futball világából

2023. április 7. – 08:13

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futball idei klubszezonjának egyik emlékezetes alakítását a Vasas nyújtja. Ennek egyedül az angyalföldi szurkolók nem örülnek.

A csapat tavaly jutott vissza ismét a másodosztályból az élvonalba. Amikor legutóbb ebbe az irányba lifteztek, még nemzetközi kupaszereplésig is eljutottak. A mostani bajnokságra azonban új modellel, csak magyar játékosok szerepeltetésével próbálkoztak.

Aki már most legyintene, az ne tegye, a Paks évek óta ezt az iskolát képviseli, és nem is rosszul. Annyira nem, hogy 38 pontjuk van, ami momentán 3. helyet és így nemzetközi kupaszereplést ér. Szemben a Vasassal, amelynek 19 pontja van, ami utolsó helyet és szinte biztos kiesést ér.

Ennyi előjáték után jöjjön a bohócönképzés receptje 2+1 könnyű lépésben, főszereplő Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója.

  1. Amikor a csapatod nyolc bajnoki meccs óta nyeretlen, többek között hazai pályán veszít kiesési rangadót, mondd azt a nagy nyilvánosság előtt, hogy az edző marad a helyén, mert „a Vasasnál nem lehet edzőt buktatni”.
  2. Várj 17 napot, ami alatt van egy válogatott szünet és további két vereség, aztán jelentsd be: kirúgod az edzőt, mert „elvesztette az öltözőt”.
  3. Taps, függöny.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!