Kétszer is kihagyta ugyanazt a tizenegyest az Újpest kameruni légiósa

2023. április 3. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

Martín Palermo-díjas alakítást nyújtott hétvégén az Újpest kameruni válogatott futballistája, Petrus Boumal, aki kétszer is kihagyta ugyanazt a tizenegyest a Zalaegerszeg elleni bajnokin – írja a 444.

A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor az Újpest első számú tizenegyeslövőjét, Ognjen Mudrinszkit a 23. percben sérülés miatt le kellett cserélni. Ezután Csoboth Kevin percei következtek: a 30. percben előbb megszerezte a vezetést az Újpestnek, majd hét perccel később kiharcolt egy tizenegyest, de Mudrinszki hiányában nagy volt a tanácstalanság, hogy ki vállalja el.

„Nem gondoltam második játékosra, Yohan Croizet-vel egyeztettem, hogy elvállalja-e, de Boumal jelentkezett, hogy magabiztosnak érzi magát” – nyilatkozta a meccs után az újpestiek régi-új edzője, Nebojša Vignjević.

A háromszoros kameruni válogatott középpályás, Petrus Boumal tavaly februárban igazolt Újpestre a Nyizsnyij Novgorodtól, azóta 30 meccset játszott lila-fehérben, de gólt még nem sikerült szereznie, így érthető, hogy most már végre szeretett volna a kapuba találni. Talán a nagy nyomás miatt, a lehető legrosszabb megoldást választotta, nekifutás közben megtorpant, belsővel a kapu közepe felé passzolt, Demjén Patriknak alig kellett vetődnie, hogy megfogja a gyenge lövést.

A videóbíró azonban megmentette Boumalt a blamától, kiszúrták ugyanis, hogy a kapus a lövés előtt kimozdult a gólvonalról, ezért megismételtették a rúgást. Az elrontott kísérlet nem ingatta meg Boumal önbizalmát, másodszor is nekifutott a labdának, hogy aztán méterekkel a kapu mellé rúgja a labdát. Utoljára talán Hercegfalvi Zoltán tizenegyese ment ennyire mellé a Megyeri úton.

Az Újpest több tizenegyest már nem rúgott a meccsen, így Boumalnak nem volt esélye beállítani az argentin csatárikon, Martín Palermo egyedi rekordját, aki az 1999 Copa Américán három tizenegyest hagyott ki Kolumbia ellen.

Az Újpest a duplán elrontott büntető ellenére 3-2-re nyert a Zalaegerszeg ellen, mindhárom góljukat Csoboth Kevin szerezte, aki nemrég a válogatottban is bemutatkozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!