Gyurcsány Ferencet is megihlette a török földrengés ikonikus, viszont teljesen kamu képe

2023. február 12. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány Ferenc szombat hajnalban egy mélabús poszttal jelentkezett, amihez az ihletet egy, a több mint 24 ezer halálos áldozatot követelő török–szír földrengés hatására született kép adta.

„Nézem ezt a sok helyen megjelent csodálatos képet. Görög tűzoltó menti a kapaszkodó török kislányt. Ellenség menti ellenség életét. Ellenség?” – írja Gyurcsány a posztjában. A kommentelők között is sokan megerősítik, hogy igen, ez a fotó a nagybetűs ÉLET maga, emberek vagyunk, összetartozunk, a bajban nincs ellenség, stb.

Hasonló érzelmeket vált ki a néhány napja megjelent kép az emberekből szerte a világban, tonnaszám születnek a Facebook-, Instagram- és Twitter-posztok arról, hogy mennyire felemelő ez a fotó.

„Emberségesség és szolidaritás egy fényképen” – így osztotta meg a több mint 300 ezer követővel rendelkező Greek City Times a képet a Facebookon három nappal ezelőtt.

Egy probléma van csupán a gyógyító erejű képpel, hogy teljesen kamu.

Néhány nap alatt teljesen letarolta az internet erre érzékeny részét, de menet közben elveszett belőle egy rettentő fontos információ: egy digitális műalkotásról van szó, nem a valóságról. Ahogy Kefalonia Pulse február 9-i cikkéből kiderül, a népszerű képet a görög tűzoltóság nyugalmazott vezérőrnagya, Panagiotisz Kotridisz február 8-án posztolta a Facebookra a bajtársai tiszteletére.

„A kollégáim tiszteletére készítettem ezt a képet, akik Törökországban mentik azokat, akik bajba jutottak a földrengésekben” – írta. A kép a Kefalonia Pulse szerint Photoshop és a Midjourney nevű mesterséges intelligencián alapuló képalkotó program segítségével készült. Kotridisz egyébként korábban is posztolt már hasonló digitális képet, tavaly decemberben a tűzoltók védőszentjének napja alkalmából például.

Nem Gyurcsány Ferenc volt az egyetlen politikus, aki megosztotta a képet, ezzel is növelve valószínűleg a saját és az alkotás népszerűségét. Athén korábbi polgármestere, egykori görög külügyminiszter, Dora Bakojannisz is posztolta a képet, az ő posztja is összeszedett többezer lájkot. Érdekes, hogy Bakojannisz posztján még rajta van a kép alján vízjelben a képet készítő Kotridisz neve, így viszonylag könnyű dolga van annak, aki vissza akarja keresni, hogy milyen körülmények között készülhetett el a kép, ha elkészült egyáltalán. Mire viszont Gyurcsány Ferenchez (meg sok ezer másik twitterezőhöz, facebookozóhoz stb.) ért a kép, addigra kicsit levágódott a két széle, valamint az aljáról is a vízjel. Így már lényegesen macerásabb kinyomozni az egyszeri érdeklődőnek, hogy amit lát, az megtörtént-e.

Ráadásul a török–szír földrengés utáni mentési munkálatok rengeteg valóban hősies, valóban önfeláldozó, valóban felemelő pillanatot és fényképet szülnek, a mentési alakulatok, köztük magyar mentők is megfeszített munkával küzdenek azért, hogy találjanak még túlélőket a földrengés után. A legutóbbi hírek szerint még 133 órával a pusztító földrengés után is sikerült túlélőket találni a romok alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!