Még nem közlekedési államtitkár, de már úgy avat, mint aki mindig is az volt: íme Nagy Bálint a kisbucsai aszfalton!

2022. november 28. – 21:07

Másolás

Vágólapra másolva

Azt nem tudom, hogy Nagy Bálintnak az óvodában esetleg nem aszfalt, kilométerkő vagy szalagkorlát volt-e a jele, de azt igen, hogy ő maga a két lábon járó szakmai alázat és elhivatottság. Legalábbis erről tanúskodik a 476 lakosú Kisbucsáról nemrég posztolt fotója (ha esetleg Ön nem hallott eddig Kisbucsáról, ne szégyenkezzen, de ha el akarja helyezni, segítek: a szomszédja a Bödőcs Tibor-életműnek hála világhírűvé magasztosult Búcsúszentlászló).

Nagy Bálint csak december 1-jétől lesz közlekedési államtitkár, de hát a focimeccsek előtt is van bemelegítés, nem csoda, ha a Kis-Balaton Vitézy Dávidja is rákészült egy kicsit a Magas Tisztséggel várhatóan együtt járó egyik legfontosabb feladatra:

az útavatásra!

Íme, így avat egy magyar úr, a térség – a fejlődő térség! – parlamenti képviselője pár nappal azelőtt, hogy még nagyobb úr lenne belőle.

Persze lehet kukacoskodni, kákán is kátyút keresni, hogy ez csak egy bekötőút és a Miseút is csak valami lokális célt szolgál ki – mert hát egy nagyjából félezres községben mi mást szolgálna ki? De hát így kell ezt őszinte alázattal, felfelé a szakmai grádicson: előbb bekötőút, aztán autópálya, hiba lenne kihagyni a fokozatokat. Trikolórszalag van, olló van, kincstári mosoly van – level completed, jöhet az az államtitkárság!

(Amúgy mielőbb bárki megszólna, én imádom az útavatásokat, nemkülönben a Nagy Emberek Kis Helyeken Fontos Dolgokat csinálnak műfajt, előbbiből ezt a még az előző életünkben írt cikkemet ajánlom figyelmükbe, utóbbiból pedig jeles kollégám, Aradi Hanga szép Zacc-posztját.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!