Túrabakancsot, hátizsákot vett Novák Katalin múlt vasárnap, és nekivágott az országos kéktúrának. A Kéktúrázás napján arra biztatja Facebook-követőit, hogy csatlakozzanak ők is a kéktúrázók táborához.
„Mi a férjemmel, Istvánnal úgy döntöttünk, hogy az elnökség öt éve alatt közösen bejárjuk a közel 1200 kilométert, hogy még jobban megismerjük Magyarország legszebb tájait az Írottkőtől Hollóházáig” – írja bejegyzésében a köztársasági elnök, hozzátéve: így szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy „milyen szerethető Magyarország”.
Novák azt is elárulta követőinek, hogy múlt vasárnap már teljesítették a kéktúra első szakaszát, némi kerülővel negyven kilométert kirándultak a férjével.
A hvg.hu azt írja, Sólyom László – aki 2005 és 2010 között volt köztársasági elnök – a magyarországi nemzeti parkok bejárását tűzte ki célul mandátuma elején.
Ha valaki a kéktúrának nem is kezdene neki, mindenképp érdemes követni a Szépkilátás rovatot a Telexen, ahol hétről hétre jelentkezik Tenczer Gábor remek túraleírásokkal. Aki pedig a túracikkekből indít támogatást, nemcsak a Telexet segíti, hanem a fákat is. Az innen érkező támogatások tíz százalékát ugyanis faültetésre fordítjuk.