Újabb szintet lépett a propaganda: Amerika elleni hadba lépésről beszéltek a Hír tévén

2022. szeptember 30. – 00:03

Másolás

Vágólapra másolva

Pearl Harbort és a kassai bombázást emlegette a kormánypárti Hír tévé műsorában Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az Északi Áramlat gázvezeték hét eleji robbanásai és szivárgása kapcsán.

Bencsik az elmúlt években nagy nemzetközi politikai megfejtővé lépett elő, például szabadságharcosnak nevezte a tálibokat, Ferenc pápáról azt mondta, a katolikus egyházfő keresztényellenesen viselkedik, és meg akarta alázni Magyarországot, míg az oroszok ukrajnai háborúját nem is tartja háborúnak.

A nyugatellenes, putyinista retorikát pörgette újabb csúcsra a kedd esti tévéműsorban azzal, hogy megtalálta, kik állnak az Északi Áramlat, és így a nyugat-európai gázszállítások elleni szabotázs hátterében.

Nem, nem Gyurcsány, erre tippelő kedves olvasóink

– bár a csütörtökön kitalált új kormánypárti mantra, a dollárbaloldal fényében nem is járt annyira tévúton az, aki ilyen irányban gondolkodott.

A gázvezeték elleni támadás ugyanis minden kétséget kizáróan, mármint Bencsik szerint bizonyosan, az általa idézett Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter szerint talán az Amerikai Egyesült Államok akciója volt. Ami nem más a jelenlegi helyzetben, mint egy hadüzenet – jelentette ki az önnön igazságával kapcsolatban különösebb kétségektől sosem gyötört Nemzetközi Politikatudományi Gondolkodó, a világpolitika Nógrádi Györgye.

Idézem a gondolatmenetet röviden, de az alábbi videónak minden szava arany, ki ne hagyják! Tehát a lényeg: az Egyesült Államok, amely látszólag szövetségese az EU-nak, most „egy merész fordulattal” megtámadta azt, „miközben püföli Oroszországot Ukrajnában”. Logikus, hogy akivel vállvetve együtt harcolsz, azt gyengíted, nemdebár (oké, ha a magyar baloldalon politizálsz, akkor igen, de a világ túlnyomó és józan többsége nem a magyar baloldalon politizál). Erre az Európai Uniónak mit kellene csinálnia?

„Azt kellene válaszolni, hogy felvesszük a kesztyűt, és mi pedig hadba lépünk Amerikával szemben”.

Pompás válasz lenne, nemdebár? Vlagyimir Putyin hátradől, kér még egy kávét, és miközben popcornt majszol, ujjai szórakozottan simogatják a Герой Советского Союза, azaz a Szovjetunió Hőse kitüntetés rehabilitált, aranycsillagos változatát.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!