Britney Spears a súlyuk miatt kritizálta Christina Aguilera táncosait

2022. szeptember 14. – 11:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Britney Spears ismét magyarázkodásra kényszerült az Instagramon, miután a napokban a saját életének alakulásáról posztolva a súlya miatt kezdte ki korábbi riválisát, Christina Aguilerát és táncosait. „Rájöttem, hogy csak úgy tűnhetek vékonynak, ha kövér emberekkel lógok” – posztolta az Instáján a Rodney Dangerfield humoristától származó idézetet a 40 éves Spears.

Az idézet mellé hosszú szöveget is írt arról, hogy ha megválogathatta volna a gyerekei dadusait, a táncosait és azt, hogy kivel randizik, egészen másképp alakult volna az élete és az önbizalma is. A táncosokra vonatkozó résznél Spears azt írta, ha Aguilera táncosaival lépett volna színpadra, kifejezetten kicsinek tűnt volna mellettük. A Page Six információi szerint a testkép megszégyenítő poszt után Aguilera kikövette Britney Spearst az Instagramon. De a történetnek itt még nincs vége: ezután Spears két kis tündérről posztolt, és azt írta, nem állt szándékában kritizálni „Christina csodálatos testét”.

„Hogy őszinte legyek, nem akarok kritikus lenni senkivel. Amit posztoltam, az azoknak a bizonytalanságoknak a kivetülése, amelyekkel állandóan foglalkozom amiatt, ahogyan a szüleim és a média bánt velem” – magyarázta Spears, aki megköszönte Aguilerának, hogy inspirálta őt. Az énekesnő mindkét posztjára rengeteg komment érkezett, sokan kritizálták, amiért beleszállt kolléganőjébe, mások azt kívánták Britney-nek, hogy gyógyuljon meg.

Britney Spears tavaly novemberben szabadult apja 13 évig tartó gondnoksága alól, miután egy Los Angeles-i bíróság megszüntette Jamie Spears 2008 óta érvényben lévő felügyeleti jogát lánya pénzügyei felett. Az énekesnő így teljes mértékben maga dönthet sorsa felett, beleértve mintegy 60 millió dollárnyira (kb. 18,8 milliárd forint) becsült vagyonát is. Mostanában elég sokat posztol az Instáján, legutóbb a fiaival való kapcsolatát teregette a nyilvánosság elé.

(PageSix)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!