Margarinos kenyérrel gyúrta ki magát az augusztusi inflációszörny

2022. szeptember 8. – 11:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közzétette a KSH az augusztusi inflációs adatokat, mi pedig immár harmadik alkalommal segítjük olvasóinkat: hogyan védhetik ki az egyre hosszabb csápokat növesztő bámulatos inflációszörny csapásait, illetve hogyan tudják a hátára pattanva meglovagolni.

Az előző részek tartalmából:

  • Júniusban nyolc olyan dolgot találtunk, aminek nem ment fel vagy egyenesen csökkent az ára. Emiatt júniusban a leghatékonyabb deflációs tevékenység az volt, ha elment vasárnap az állatkerthez, beküldte a gyereket, közben újkrumplit vett, a héját kidobta a kukájába, majd megmérte a vérnyomását.
  • Júliusban tovább szűkült ez a kör, tulajdonképpen egyetlen deflációs időtöltés maradt: matekpéldát diktálni valakinek telefonon a villamosról.
  • A pénztárcák predátora júniusban akkor tűnt elő a semmiből, ha margarinos kenyeret vágott a csempéhez, a luxizás júliusi csúcsa pedig önmagában a zsíros kenyér volt.

De mi történt augusztusban?

Hogyan folytatódik az infláció ellen küzdő főhősünk, azaz mindannyiunk szappanoperája? (apropó, mosó- és tisztítószerek: 20,8%, kulturális szolgáltatás: 7,5%)

Spoilerként álljon itt ez a kép, amiben összeszedtük a legjobban dráguló dolgokat:

Fotó: Telex
Fotó: Telex

Igen, jól látják, a az inflációszörny a margarinos kenyérrel tudta magát ennyire kigyúrni, a kenyérre kent vegyipari termék simán maga mögé utasította a többieket az augusztusi luxifutamon. Nézzük részletesen a 40% feletti inflációt felmutatni tudó dolgok immár 18 szereplősre (júliusban 11-en voltak) duzzadt listáját!

Vagyis ha hencegni akar valahol, továbbra sem kell az arany American Express kártyáját feltűnően az asztalra dobni egy Patek Philippe karórát villantva, elég letörölni egy gondosan felhelyezett morzsát a szája széléről, és megjegyezni:

Bocsánat, friss kenyér jött, bemargarinoztam!

Álljon itt az augusztusi luxilistánk:

  • Margarinos kenyér (67-64%)
  • Sajtos tészta (61-58%)
  • Löncshúsos zsemle (52-46%)
  • Csirkés rizottó (40-41%)
  • Nedves táp Folti cicának (40%)
  • Tejeskávé (36-37%)

Felmerül a kérdés, hogy mit tegyen, ha a másik oldalról közelítene, hátulról lepné meg az inflációt? Sajnos sok minden nem maradt a mínuszos tarsolyban, csupán a tankönyv (-27,8%), a helyi tömegközlekedés (-2,7%), a telefon, internet (-1,9%) és a hírközlés (-1,7%) lett olcsóbb, ezért nem tudunk mást tanácsolni, mint júliusban:

Lepje meg szeretteit azzal, hogy kémiai egyenleteket olvas nekik telefonon, miközben körbe-körbe villamosozza a várost.

Pro tipp: Nagyon kevéssé drágult, és egyben remek móka is, ha az iskolában leeszi a blúzát (női felsőruházat 1,6%, iskolai étkezés 1,8%). Kalandos, felfedező kedvű olvasóinknak pedig azt ajánljuk, hogy

vegyék igénybe a Fel nem sorolt szolgáltatásokat (4,7%), és írják meg nekünk, mi volt az, és hogyan mulattak!

Viszlát egy hónap múlva!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!