Pink pónit kapott a Pegasus gyártója Las Vegasban

2022. augusztus 12. – 12:05

Másolás

Vágólapra másolva

2007 óta rendszeresen kiosztják a Pwnie-díjakat, aminek az elnevezése a pwn és a póni kifejezések kereszteződéséből jött össze, ebből pedig egyenesen következik, hogy kiberbiztonsági díjakról van szó, amik általában rózsaszín pónik. A díjakat mindig egy csapat kiberbiztonsági szakértő adja oda olyan kategóriákban, mint a legjobb kriptografikus támadás vagy epikus teljesítmény – az utóbbi tavaly Alekszej Navalnij kapta, amiért a csapatával gyakorlatilag telefonbetyárkodva tudta meg, hogy az orosz titkosszolgálat idegmérget használt ellene. (Ezt Oroszország tagadja, mármint az idegmérget, nem a telefonbetyárkodást, mert arról felvétel is van.)

Idén a legjobb mobilos bug kategóriájában jelölték az NSO Group nevű izraeli szoftvercéget is, ami többek között a Pegasus nevű kémszoftvert készítette,amivel Magyarországon is több magánszemélyt és politikust is megfigyeltek.

Az NSO Groupot a Forced Entry nevű exploit miatt jelölték, ez egy olyan eljárás volt, ami anélkül hozzá tudott férni egy célpont iPhone-jához, hogy abból a felhasználó bármit is észrevett volna. A cég nyert is, de amikor bemondták a győztest, sajnos senki nem volt ott személyesen Las Vegasban hogy átvegye a díjat.

Ami egyébként így néz ki:

A cég egyik alapítója azt írta a Vice-nak, hogy nem is tudták, hogy jelölték őket.

(VICE)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!