2022. április 25. – 21:20
Olyan mértékben lett krézi a világunk, hogy simán el lehet felejteni: Vlagyimir Putyin két évvel ezelőtt a legnagyobb politikai ellenfelét úgy akarta eltenni láb alól, hogy idegmérget rakatott az alsógatyájába. Aztán miután az áldozatot sikerült Németországban biztonságba helyezni, egy év felépülés és tervezgetés után Alekszej Navalnijt egyszerűen letartóztatták a reptéren, amikor megpróbált visszatérni a hazájába.
Navalnij azóta egy orosz börtönben van, az onnan küldött beszámolóiban borzasztóbbnál borzasztóbb körülményekről üzen: az idegméreg hatásaitól szenvedő politikus alig kap orvosi ellátást, hosszú ideig éhségsztrájkolt, orosz propagandát kell néznie, csoda, hogy életben van. Feltehetőleg ezzel a jövőképpel végig tisztában volt, akkor is, amikor Rick & Mortyt nézett a feleségével a Moszkvába tartó repülőn, és akkor is, amikor a seremetyevói reptéren azt mondta az újságíróknak, hogy a törvény az ő oldalán áll. Nem sokkal később Vlagyimir Putyin megváltoztatta a törvényt, Navalnij és az ő korrupcióellenes csapata pedig szélsőséges szervezet lett. A szélsőséges szervezeteket pedig fel kell számolni – bár Putyin állama a mérgezést konzekvensen tagadja.
Daniel Roher titokban készített dokumentumfilmje, a Navalnij sok újdonságot nem tud ehhez a sztorihoz hozzátenni, hiszen a politikus maga az egész szakmai életében elszántan dokumentálta saját magát. Az orosz propagandában nem voltak hajlandóak sokáig a nevét sem kimondani, Putyin mindig újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy Navalnij neve nem hangzott el, csak annyi, hogy „az emlegetett férfi”. Az internetes felületeinek elérését korlátozták, amennyire lehetett, de így is milliós nézettségei voltak. Putyin a valóságot görbíti maga körül, Navalnij pedig megtanult szörfözni ezeken a görbületeken, a gesztusai, viselkedése, nyilatkozatai még az idegmérgezés után is homlokegyenest különböznek az orosz elnökétől – már csak esztétikai szempontból is fenyegető lehetett a népszerűsége.
A Navalnij, mármint a film azt az időszakot mutatja be, amikor a politikus már felépült, valahol a Fekete-erdőben, titokban él a családjával, és tervezi, hogy visszatér Oroszországba. Nem kifejezetten portré, nem ismerjük meg a gyerekkorát, a karrierjét, az eddigi pályafutását, egy korábbi kellemetlen momentumra viszont rákérdez Roher, amikor szembesíti őt azzal, hogy 2011-ben egy nacionalista orosz rendezvényen is felszólalt. Navalnijnak megvan erre is a tökéletes válasza, és elmondja, hogy 15 éve ugyanazokat a kérdéseket kapja mindenkitől, és ha külföldi újságíró az illető, akkor biztos, hogy ez a felvonulás szerepelni fog. Kizökkenteni nemigen lehet, csak akkor, amikor az egyik kérdés miatt hirtelen az lesz a benyomása, hogy ez a film azért készül, mert már nem sokáig fog életben maradni.
Alekszej Navalnij magánéletéhez, gondolkodásához, módszereihez sokkal nem jutunk közelebb a film miatt, Roher hiába tölt sok időt a családjával, szólaltatja meg az egyik gyerekét, vagy beszél a stábtagjaival. De ha nem valami expozéként nézzük, hanem thrillerként, a Navalnijnak kevés párja van a mai, gyakran sorozatokká felfújt dokumentumfilmekben. Az alsógatyás mérgezés részletei már jó másfél éve nyilvánosak, de az, ahogy Navalnij és a Bellingcat oknyomozó portál munkatársa, Hriszto Grozev felgöngyölítik azt, mindig érdemes látni.
Grozev, mondjuk úgy, szürkezónás megoldásai bizonyos információk megszerzésére sikeresnek bizonyulnak, amikor a novicsokos mérgezés elkövetőit kell megtalálni. Különböző adatbázisokban meg lehet találni, hogy kik voltak azok az orosz biztonságiak vagy kémikusok, akik részt vettek a hadműveletben. Megvannak az arcképek, megvannak a nevek, megvannak a telefonszámok. A szereplők kitalálják, hogy mi lenne, ha elkezdenék felhívni őket, maszkolt számról.
Az orosz titkosszolgálat, az FSZB tagjai persze két kérdés után kiszimatolják, hogy valami gáz van, és lerakják a telefont. Aztán elérnek Konstantin Kudrjavcevhez, aki az információjuk szerint nem katona, hanem vegyész. Kudrjavcev pedig válaszol minden kérdésre, amit a keresztkérdések elől profin elugró Navalnij feltesz. Grozev és Navalnij asszisztense tátott szájjal figyeli, hogy mi történik. Aki nézi a jelenetet, az is, még ha a tartalmát ismeri is. Érdekesség, hogy a jelenetet felvevő Roher és az operatőre nem tudta, mi történik, mert egyikőjük sem beszél oroszul – de még így is érezték, hogy valami elképesztőnek a szemtanúi. A telefonos jelenet egyértelműen a Navalnij csúcspontja, még akkor is, ha akkoriban az egész világ – többek között a Telex is – megírta.
Még ha a fontos információkat ismerjük is, a Navalnij akkor is felér egy gyomrossal, kőkemény látni azt, ahogy egy rezsim teljes támadásba lendül, amikor valami neki nem tetsző idegen testet érzékel. Az orosz–ukrán háború miatt már többször felbukkantak azok az orosz közszolgálati műsorok, amikben egy nagy körben ülve, kvízműsorra emlékeztető díszletekben ferdítik el a valóságot a megszólalók, és vádolják Navalnijt azzal, hogy egyszerre kamuzik, bolond és külföldi ügynök is.
Amikor a moszkvai reptéren elkezdik szisztematikusan letartóztatni a tüntetőket, akik a politikus hazaérkezését várják, az egy sokkoló pillanat – azóta pedig az ukrajnai háború miatti tüntetéseken mindennapos lett, hogy egy transzparens tartása már elég a fogdához. Maga a reptéri letartóztatás gesztusa is annyira kicsinyes, mint egy cseh szatírában: Navalnij átnyújtja az útlevelét az üvegkalitkában ülő úrnak, aki kis nézelődés után átnyújtja egy másik úrnak, a harmadik úr a sorban pedig már egy tányérsapkás hatósági személy, aki arra kéri, hogy menjen vele. A politikus szeretné az ügyvédjét is vinni, a tányérsapkás figura pedig visszakérdez, hogy ön most akkor éppen ellenáll a letartóztatásnak, jól érti-e.
A Navalnij egy olyan ember története, akit minden eszköz, ami egy világhatalom kezében lehet, megpróbál szétmorzsolni, de ő nem hagyja magát. Nem hagyja magát a családja, nem hagyják magukat a munkatársai, nem hagyják magukat a követői sem. Roher szerint megvan arra az esély, hogy Navalnij az életének utolsó interjúját az ő filmjének adta. Az utolsó mondata is az benne: nem szabad feladni.
A Navalnij a BIDF budapesti nemzetközi dokumentumfilmes fesztivál programjában ment, később is tartottak külön – mindig telt házas – vetítéseket. Április 24-én a CNN tűzte műsorra, május 26-tól a tervek szerint az HBO Maxon látható.