Nevet változtat a Harry Potterből ismertté vált sport, a kviddics

2022. július 21. – 07:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A valódi kviddicsmeccsek szervezői bejelentették, hogy megváltoztatják a J. K. Rowling Harry Potter-regényeiből és az abból készült filmekből ismertté vált sportág, a kviddics nevét, amit ezentúl „quadballnak” fognak nevezni – írja a Deadline.

A korábban már belengetett változtatásnak két célja van: egyrészt a sportág szervezői szeretnének elhatárolódni az író, J. K. Rowling vélt transzfóbiájától, másrészt pedig jogi okokból, mivel a nevet nem ők, hanem a Warner Bros. birtokolja hivatalosan.

Azok, akik esetleg lemaradtak volna a Harry Potter-univerzumból ismertté vált varázslósportról: a kviddics egy olyan játék, ahol két seprűn repülő csapat versenyez a pontokért úgy, hogy a labdát egy karikán keresztül kell átdobniuk. Minden gól 10 pontot ér, az a csapat pedig, amelyik elkapja a repülő aranycikeszt, további 150 pontot kap. A való életben a kviddics úgy néz ki, hogy a játékosok egy seprűnyelet szorongatnak a lábuk között, és azzal szaladgálnak a pályán.

J. K. Rowlingot korábban többször is megvádolták transzfóbiával. Korábban emiatt már egy iskolát is átneveztek, ami az ő nevét viselte. Az első ezzel kapcsolatos netes botrány akkor tört ki, amikor Rowling 2020 nyarán egy tweetben azt figurázta ki, hogy a politikailag korrekt, inkluzív beszédmódban gyakran már nem egyszerűen nőként hivatkoznak azokra, akik női reproduktív szervekkel rendelkeznek, hanem „menstruáló emberként”.

Később hasonló kijelentések miatt rengetegen elhatárolódtak tőle, az ügy odáig fajult, hogy a Harry Potter-különkiadásba már meg sem hívták szerepelni az egykor ünnepelt írónőt. Azonban számos híres művész és tudós nyílt levélben tiltakozott a transzfóbiával kapcsolatos vitában megnyilvánuló „cancel culture” szólásszabadságra jelentett veszélyei miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!