2022. május 15. – 11:36
frissítve
A Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatosan ad ki közleményeket azzal az üzenettel, hogy „nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát”. Az üzenetek sulykolása hatékony lehet, na de ennyire?
Május 15-én a Külgazdasági és Külügyminisztérium a következő tárggyal tájékoztatta szerkesztőségünket:
„Szijjártó Péter: a háború árát ne a magyar emberekkel fizettessék meg!”
A szövegben pontosan ez áll: a magyar kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrajnai háború árát ne a magyar emberekkel fizettessék meg – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Ügyeletesként
A Telexnél végzett munkánknak két eléggé elkülönülő része van,
- vagy dolgozunk egy saját cikken,
- vagy hírügyeletesként figyeljük a hazai és a nemzetközi történéseket, közleményeket, cikkeket, hírügynökségi jelentéseket.
Amikor ma ezt a közleményt olvastam, úgy rémlett, hogy bármikor, amikor mostanában „newsroomos” voltam, ez hetente, kéthetente történik meg velem, ugyanezt a közleményt mindig megkaptam.
Lágyul az agyam, indokolatlanul van déjá vu érzésem, vagy a tömegdemokrácia fontos sikerfaktorával találkoztam, a mantrázással, egy egyszerű, de nagyszerű, vagy legalábbis népszerű üzenetet el kell juttatni minden választóhoz.
Azt hiszem, most inkább az utóbbiról van szó, hiszen a háború kirobbanása óta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről kiadott közleményekben „rákeresve” a „ne fizessék meg” kifejezésre, a KKM legalább tíz esetben fogalmazta meg ezt az üzenetet.
A választás előtt
Március 2-án a KKM
„Szijjártó Péter: nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát”
adott ki közleményt és FB-üzenetet. Ekkor még dúlt a választási kampány, inkább a baloldal volt a célpont:
Nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberek fizessék meg a szomszédban dúló háború árát, ezért különösen megdöbbentőek a hazánk biztonságos energiaellátását veszélybe sodró nyilatkozatok a baloldali politikusok részéről
– jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Március 4-én a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek soron kívüli ülését követően nyilatkozott, kijelentette:
Magyarország részese volt a közös döntéseknek és azt szeretné, ha az Európai Unió egysége fennmaradna. Ugyanakkor Magyarország el akarja kerülni, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg,
Ekkor is született FB-anyag is.
Március 8-án Szijjártó Péter a főnöke, vagyis Orbán Viktor nyilatkozatát egészítette ki, mint ismét az FB-n is látszik, azt mondta, hogy meg akarjuk akadályozni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát.
Március 9-én Szijjártó a szerbiai Adasevci mellett a teljesen magyar tulajdonú UBM csoport új szerbiai takarmánykeverő üzemének alapkőletételénél szólalt meg. Leszögezte: Magyarország nem engedi meg, hogy a saját polgárai fizessék meg a szomszédban zajló háború árát.
Március 23-án Genfben vett részt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának közgyűlésén. A Facebookon erről is született beszámoló.
Mint mondta,
a magyar kormánynak garantálnia kell, hogy az ország lakói békében és biztonságban élhessenek, ebben a kérdésben nem lehet semmilyen kompromisszum. Három feladatot nevezett meg ezzel összefüggésben: garantálni kell a magyar emberek biztonságát, valamint azt, hogy Magyarország nem sodródik bele a háborúba, illetve nem hazánk lakosságával fizettetik meg annak az árát.
Váltás az energiabiztonságra
A későbbiekben érezhető egy tónusváltás, ekkor a külügyminiszter már sokkal inkább az energiaszankciók ellátásbiztonsági nehézségeire fókuszált, de ilyenkor is megjelent a már megszokott pénztárcavédő megjegyzés.
Március 31-én Szijjártó Péter a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő országok (V4, a balti államok, Románia és Bulgária) külügyminisztereinek pozsonyi találkozóját harangozta be a közösségi oldalán:
„Mi semmiképpen sem fogjuk engedni, hogy bárki a magyar emberekkel fizettesse meg a háború árát, ezért nem járulunk hozzá a földgáz- és a kőolajszállítások szankcionálásához. Szerencsére nem vagyunk egyedül, több (főleg nyugat-európai) ország képvisel ebben a kérdésben ésszerű álláspontot”
– fogalmazott.
Április 28-án már jobban benne voltunk a szénhidrogén-szállítások vitájában, Szijjártó horvát partnerei előtt mondta, hogy nem kérdés, hogy a gázért úgy kell fizetni, hogy az megérkezzen a hírben:
„Mert azt senki nem várhatja el tőlünk, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg”
– húzta alá.
Május 7-én ismét FB-üzenetben érkezett a jól ismert üzenet (itt már megálljuk, hogy megint elismételjük a pontos szöveget)
Május 9-én pedig az MTI adott ki
Ukrajnai háború – Szijjártó: nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát
címmel egy anyagot arról, hogy a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozott a szankciós helyzetről. Majd jött az újabb, a mai, és valami azt súgja, hogy fogjuk még azt hallani, hogy a kormányunk nem engedi, hogy a magyar családok/emberek/polgárok fizessék meg a szomszédunkban zajló háború árát.