Megtalálja, hol van ezen a képen a görbe vonal?

2022. május 11. – 08:36

Megtalálja, hol van ezen a képen a görbe vonal?
Forrás: Reddit, r/hmm subreddit

Másolás

Vágólapra másolva

A jó válasz az, hogy nem, nem találja meg, mert sehol nincsenek. Persze ettől még akárhová néz ezen a fenti képen, valahol máshol, a szeme sarkában látni fog egy kanyarodó vonalat, egy görbületet, egy ívet, hajlatot. Sőt, nem is egyet, de hogy hányat, azt nem tudja pontosan megmondani – ugyanis amint odapillant, mindegyik ív, görbület, kanyar nyomban eltűnik. Ha sokáig koncentrál, vagyis dehogy koncentrál, éppen hogy inkább csak néz ki a fejéből bambán, a látóhatár szélén annyi egyenes vonal kezd el kanyarogni, hogy vibrálni kezd a szeme – velem legalábbis ez történt.

A Redditen harmadik napja legjobban pörgő tartalmak egyike ez a fenti kép, ami a cikk megírásának pillanatában 95%-os upvote-olási aránnyal 6925 upvote-nál jár (az upvote-olás hasonlóan működik, mint a lájkolás, csak éppen van rajta downvote lehetőség is). És meg is érdemli, tényleg remek példája az optikai illúziónak. Igaz, meglepő módon nem is azon az optical illusions subredditen (reddites aloldalon) bukkant fel, ahonnan március végén például egy magyar amatőr fotós képe is berobbant az internetes világhírnévbe, hogy úgy mondjam, hanem a nemes egyszerűséggel hmm-nek elnevezett subredditen. A lényege ettől még ugyanaz: egy olyan optikai illúzió, ahol a tárgyi, objektív valóság és annak vizuálisan észlelt képe nagymértékben eltér.

Az optikai csalódásokat egyébként a tudomány több csoportra osztja, ez a most népszerű jelenség, ha jól értelmezem a besorolást, az úgynevezett fiziológiai illúziók közé tartozik. Hogy ennek, illetve általában is az optikai illúzióknak mi az anatómiai magyarázata, és ez hogyan függ össze azzal, hogy az ember akár – ha csak tizedmásodpercekre is – a jövőbe is láthat, azt ebben a Livescience-cikkben elolvashatja, ha tud angolul vagy jól kezeli a Deepl-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!