Így néz ki a budapesti city 40 kilométerről, egy fotón Váccal

2022. május 7. – 16:12

Így néz ki a budapesti city 40 kilométerről, egy fotón Váccal
A képen feliratozva a főváros nevezetességei – Fotó: Mayer Miklós

Másolás

Vágólapra másolva

Érdekes fotót küldött be a szerkesztőségbe Mayer Miklós fotós a honlapjáról. Mint írja:

„Egyik nap a front kisöpört mindent, és én is pont ott voltam pont a jó időben, így meg tudtam örökíteni a két kedvenc városomat egy fotón.”

A fénykép a Vác fölé magasodó Naszály hegy egyik kilátópontjáról, a beszédes nevű Látó-hegyről készült, ahonnan annyira látványos a délre eső panoráma, hogy a Telex nemrég még túrát is ajánlott oda, Az egyik legjobb Dunára néző panorámapont Magyarországon címmel.

Két látványos fotó is készült, az egyik világosban, a másik már alkonyat felé, az úgynevezett kékórában, amikor már felkapcsolódnak a város fényei, de még elég jól látni.

A világosban készült fotón Mayer Miklós utólag, a feldolgozáskor vette észre, hogy a Lakihegyi adótorony is látszik a Gellért-hegy mögött, sőt, egészen a 100 km-re lévő dunaújvárosi Dunaferr épületeit is lehet látni.

Fotó: Mayer Miklós
Fotó: Mayer Miklós

A későbbi, lámpafényes fotó pedig körülbelül 150 méterrel lejjebb készült, így már Vácot is az előtérbe lehetett komponálni. Az extrém szűk látószögnek, azaz az extrém távolságnak köszönhetően szinte az összes fontos fővárosi nevezetességet egy fotón lehetett ábrázolni Vác nevezetes épületeivel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!