Orbánnal és Gyurcsánnyal is fotózkodott a parlamentben Osváth Zsolt

2022. május 2. – 17:56

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel is fotózkodott a parlamentben az ismert youtuber, Osváth Zsolt. Az Instagram-oldalán megosztott Orbán-fotó mellé azt írta: „Fideszbérenc lettem. Muszáj helyezkedni srácok. Egyébként azt mondta »Sok sikert magának«. És nyugi, nagyon illedelmes voltam, miniszterelnök úrnak szólítottam, magáztam is, szóval egy szavatok sem lehet! Szerintetek jön a Kanapéra?”.

Osváth a kommentek között elárulta, hogy meghívták az új Országgyűlés alakuló ülésére, így volt alkalma találkozni a miniszterelnökkel. Az Indexnek azt mondta, egy DK-s ismerősét kérte meg arra, hogy juttassa be a parlamentbe. Ez sikerült is, de végül a Fidesz vendégpáholyában kapott helyett. Elmondása szerint egy új videóban több részletet is elárul majd arról, miként került ilyen közel a miniszterelnökhöz.

A youtuber Orbán után Gyurcsány Ferenccel is találkozott hétfőn a parlamentben. A vele készült fotóhoz azt írta: „Ő egy kicsit lazább volt, de a másik nagyobb budgetből gazdálkodik. Olyan nehéz ez az elvtelenség. Megyek, megkeresem a Toroczkait, megnézzük mit ajánl. Fercsi Lávcsi.”

Az egyébként nyíltan meleg Osváthról köztudott, hogy nem igazán szimpatizál a kormány politikájával. Az április 3-i választás után bejelentette, hogy befejezi eddigi politikai szerepvállalásait. Egy videójában arról beszélt, hogy megsemmisült a választási eredmény hatására. „Azért semmisültem meg, mert én ebben a dologban hittem. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni ezt, éppen ezért egy személyes kudarcként is megélem. Szívből csináltam, meggyőződésből. Nem tudtak volna annyit fizetni, hogy olyat csináljak, amivel nem értek egyet” – mondta, és hozzátette, hogy a külföldre költözés lehetőségét is fontolgatja.

Osváth az évekkel ezelőtti Való Világ-szereplése után egészen új karriert épített magának: elindította a ZSHOW time című YouTube-csatornáját, éttermet nyitott, és több százezer nézőhöz jutottak el azok a videói, amikor politikusokkal beszélgetett vagy éppen határozott állást foglalt LMBTQ-ügyekben. Osváth az ellenzéki előválasztás ideje alatt meghívta a Youtube-on futó beszélgetős műsorába az ellenzék vezetőit, később pedig egy napjukat is végigkövette. Róla készült videónkat itt nézheti meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!