Magyar bajnoki meccsre járni még a kétezres években is felért egy időutazással. Emlékszem, hogy az MTK pályáján egy törött üvegű kis ablakon keresztül kellett megvenni a jegyet, közben figyelni, meg ne vágjam a csuklómat. Jó, ez elég extrém példa volt, de tényleg érdemes volt kivinni a gyereket a stadionba, látod, fiam, ilyen volt az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Magyarországon.
Azóta nagyon fordult a világ. Új stadionok épültek mindenhol, átlagéletkoruk az NB I.-ben nyolc és fél év. Hogy miért számoltam ezt ki? Azért, mert egy tavaly év végi Athletic-cikkből kiderül: Olaszország Serie A-s csapatainál ugyanez a szám: 74 év. Egy olyan országról beszélünk, amelyik 2021-ben Európa-bajnokságot nyert, a 26-os keretéből 22-en a Serie A-ban játszanak, a bajnokságukból pedig négy csapat automatikusan a Bajnokok Ligája főtáblájára jut.
Közelebbről nézve viszont messze van a nagyjából 2010-ig tartó fénykor, Bajnokok Ligáját azóta nem nyert olasz csapat, a Serie A-t pedig bőven lehagyta a Premier League – pályán és pénzügyekben egyaránt.
- Bajnokok Ligáját olasz csapat 2010 óta nem nyert, angol viszont hármat is.
- Olyan játékosok olaszországi pályafutása vált fenntarthatatlanná az elmúlt nyáron, mint Achraf Hakimi (az Interből a Paris SG-be igazolt), Romelu Lukaku (az Interből a Chelsea-be), Rodrigo De Paul (az Udineséből az Atlético Madridba), Cristiano Ronaldo (a Juventusból a Manchester Unitedba).
- A koronavírust megelőző 12 évben a klubok adóssága 2,4 milliárd euróról 5,5 milliárdra nőtt.
- A televíziós jogdíjak külföldi értékesítéséből a Serie A bevétele 210 millió euró, ami eltörpül a spanyol La Liga 1,3 milliárdja és a Premier League 1,7 milliárdja mellett.
- A Premier League egy átlagos meccsnapon három és félszer nagyobb bevételre tesz szert a Serie A-nál.
És itt el is jutottunk a stadionokhoz. Míg Angliában – ha éppen nincsenek korlátozások a járvány miatt – telt hát előtt zajlanak a meccsek, Olaszországban, leszámítva leginkább a Juventust, sokszor erősen foghíjasok a lelátók. A stadionok ugyanis lepukkantak, vannak köztük olyanok, amik még, kapaszkodjanak meg, az 1934-es világbajnokságra épültek – vagy jóval előbb.
Egyre több a külföldi tulajdonos az olasz futballban, miközben a stadionok zöme a helyi önkormányzat tulajdonában van. Mivel Olaszországban nincs Orbán Viktorhoz fogható futballfüggő miniszterelnök (pedig volt, Silvio Berlusconinak hívták, de az ő idejében sem épültek stadionok, még saját csapata, a Milan sem kapott újat), ezért a klubtulajdonosok előtt két út van. Az egyik: saját stadiont épít a csapatának, ami brutális költséggel jár, így inkább a másikat választják: hosszadalmas egyeztetéseket az önkormányzattal, amit egy-egy választás hosszú hónapokra megakaszt. Nem csoda, hogy Olaszországban a tervezéstől a nyitómeccsig tíz évbe telik egy új stadion tető alá hozása.
Amúgy az új magyarországi stadionok, a bennük folyó játék miatt, sokszor még mindig alkalmasak az időutazásra.
