A hétvége a miniszterelnöknek is hétvége: Orbán Viktor koncertre látogatott

2022. január 22. – 21:48

A hétvége a miniszterelnöknek is hétvége: Orbán Viktor koncertre látogatott

Másolás

Vágólapra másolva

Az igazi férfiak Ákos-koncertre járnak – fűzhetnénk tovább az elmúlt napok egyik legnépszerűbb fideszes bölcseletét, amely olyan sebességgel tarolta le az internetet, hogy a készítői (szolnoki Fidesz) inkább le is törölték a posztot.

Hogy ki is az igazi férfi, ki tudja, az mindenesetre biztos, hogy szombaton Ákos koncertezik Budapesten a Papp László Arénában, az eseményre pedig kilátogatott Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő balján Rákay Philip látható (a teljes méretű kép itt érhető el), aki az utóbbi időben azzal tért vissza a közéletbe, hogy több tízmillió forinttal támogatta a Fidesz üzeneteit sulykoló Megafon Központot, valamint ő maga is politikai influenszerként tevékenykedik.

Orbán Viktor egyébként nemcsak a lelátón tűnt fel, hanem a tőle megszokottá vált módon az öltöző környékén is. Legendás történetek keringenek arról, hogy Orbán politikusként nemcsak a szavazótáborát lelkesíti szívesen a fontos megmérettetések előtt, hanem ha úgy van, a magyar fociválogatottat is feltüzeli a mérkőzés előtt. Talán valami ilyesmi történt Ákossal is a kormányközeli előadóművész fellépése előtt. A pillanatról Orbán nem mulasztott el kitenni egy fotót, íme:

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!