Megcsillant a könny Merkel szemében, amikor a búcsúünnepségén eljátszották az általa kért punkdalt

2021. december 3. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök este tartották a 16 év után leköszönő Angel Merkel hagyományos búcsúünnepségét, ahol egy katonazenekar eljátszotta a távozó kancellár által kért dalokat.

Pár nappal ezelőtt a 24.hu írta meg, hogy egy kicsit meglepte a németeket Merkel, miután Nina Hagen punkénekesnő egyik dalát is kiválasztotta a búcsúceremóniájára, holott a kancellárok hagyományosabb zenéket szoktak kérni erre az alkalomra (pl. Sinatra My Way-jét vagy Beethoven Örömódáját).

Merkel a következő dalokat választotta:

  • a Großer Gott, wir loben Dich (Mindenható Isten, dicsőítjük a te nevedet) című keresztény himnuszt, ami nem meglepő, hiszen amellett, hogy egy protestáns lelkész lányaként nőtt fel, a pártja (CDU) identitása is a kereszténydemokrata értékekre épül;
  • Hildegard Kneftől a Für mich soll’s rote Rosen regnen (Záporozni kéne rám a vörös rózsáknak) című, a tinédzserek ambícióiról és a fiatalkori arroganciáról szóló búskomor dalt;
  • Nina Hagentől a Du hast den Farbfilm vergessen (Elfelejtetted a színes filmet) című keletnémet punkdalt, ami egy dühös panasz az énekesnő barátja felé, amiért a nyaralásra csak fekete-fehér filmet vittek magukkal, és így „senki sem fogja elhinni, milyen szép volt itt”. Merkel Kelet-Németországban nőtt fel, ezt a dalt akkoriban az NDK szürke hétköznapjainak burkolt kritikájaként értelmezték.

Búcsúbeszédében Merkel a demokrácia fontosságát hangsúlyozta, szerinte a demokráciában különösen fontos szerepe van a vitának, az érdekek egyensúlyának, egymás tiszteletének, a szolidaritásnak, a bizalomnak és a tényekbe vetett hitnek. Ahol a tudományos ismereteket tagadják, ahol az összeesküvés-elméletek és a gyűlöletkeltés elterjedt, ott hangosnak kell lennie az ellenállásnak – mondta.

Itt látható egy rövid részlet a német védelmi minisztérium udvarán tartott ünnepségből, a videó elején szól a punkdal fúvós verziója:

Itt írtunk arról, hogy megállapodott programjáról az új német kormánykoalíció: zöldítenek, legalizálják a füvet, és emelik a minimálbért. Leszállítják a választójogot 16 évre, és 400 ezer új lakást építenének évente. Szociáldemokrata-zöld-liberális szövetség váltja Merkel kormányát Németországban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!