Napi indokolatlan Észak-Korea: az arccal téglákat daráló katonák

2021. október 13. – 10:35

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea szeret erős, fegyelmezettnek tűnő katonai bemutatókat tartani, amikről aztán „rettegj, világ” alapon kitolják a propagandavideókat a nemzetközi sajtónak.

Most viszont ebben is sikerült szintet ugraniuk:

bemutatták a puszta arcukkal téglákat aprító katonákat.

Az alábbi pár perces videóban Kim Dzsongunék bemutatják, hogy lehet arccal átmenni úgy egy téglán, mint késsel a vajon, vagy épp két emberi nyak között meghajlítani egy vasrudat, de olyan is van, akinek valamiért a kézfejére vágnak kalapáccsal, más pedig szilánkokra fekszik, miközben a mellkasán törnek össze egy nagy betondarabot.

A közönség pedig, ahogy azt kell, végigtapsolja az egészet, miközben Kim Dzsongun diktátor szeme láthatóan büszkeségtől csillog.

Az észak-koreai állami média szerint ezekkel a kis bemutatókkal az ország azt akarja megmutatni, hogy a katonák vasököllel védik az ország biztonságát és békéjét, írja a BBC.

Továbbra sem túl jó Észak-Koreában élni – az elmúlt időszakban szinte minden diplomata és segélymunkás elhagyta az országot a mindennapi élet extrém korlátozása és a javak hiánya miatt. A hivatalosan a járvány megállítását kommunikáló Észak-Korea belső válságáról és az ehhez fűződő tisztogatásokról korábban ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!