Az adósságplafon elleni új csodafegyver: az egybillió dolláros érme

2021. október 4. – 13:05

Másolás

Vágólapra másolva

A héten ideiglenesen megmenekült az Egyesült Államok a kormányzati fizetésképtelenségtől, mely a múzeumoktól a nemzeti parkokon át a minisztériumokig egy sor intézmény leállását eredményezte volna. Csakhogy a finanszírozásról szóló, két párt közti kongresszusi kompromisszum a republikánusok ellenállásának köszönhetően nyitva hagyta az adósságplafon emelésének kérdését. Ez azt jelenti, hogy a kormányzatnak továbbra is meg kell állnia a 28 400 milliárd dollárnál a hitelek felvételénél, és mivel ezek a hitelek elsősorban más adósságok törlesztésére szolgálnak, ez akár az amerikai kormány fizetésképtelenségének bejelentésével is járhat.

A szenátus republikánus frakciójának merev ellenállása miatt egyre többen akarják megkerülni az adósságplafon emeléséhez szükséges politikai alkut – jellemző, hogy a Washington Post szerint a demokrata kormányzat által irányított pénzügyminisztériumban már az a többször is felmerült, de mindig elvetett ötlet is előkerült, hogy

veretni kéne egy platinaérmét, rávésni, hogy 1 billió dollár, és azután az 1 billió dolláros érme a jegybankban elhelyezve numizmatikai értékével alapul szolgálhatna újabb adósságok felvételéhez – anélkül hogy növelné az államadósságot.

Az 1 billió dolláros csodaérmét az Egyesült Államok pénzügyi regulációs labirintusaiban felfedezett kiskapu (pontosabban kiskapuk hálózata) teszi lehetővé, és az Axios cikke szerint egyre több mainstream közgazdász, gazdasági újságíró áll be az ötlet mögé annak érdekében, hogy az Egyesült Államok végre ki tudjon szakadni az adósságplafonról szóló, késhegyig menő, óriási kockázattal járó, de alapvetően mégiscsak szimbolikus viták csapdájából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!